Kiváló szőlőtermést jósoltak Ópusztaszeren

Ha a tél hátralévő részében és kora tavasszal nem sújtja kemény fagy a szőlőket, idén vidám szüret várható, bőségesen lesz bor - jövendölték a környékbeli hegyközségek szőlősgazdái és a borrendek az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban vasárnap rendezett második Bországgyűlésen.

Átadták a Bessenyei-díjakat Vásárhelyen – Galériával!

Fogarassy Judit táncművész és Mihályi Győző színművész vehették át az idén a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat Hódmezővásárhelyen vasárnap este. Az elismerést 2008-ban alapította a helyi önkormányzat azzal a céllal, hogy kitüntessék azokat, akik művészeti tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak a kultúra ápolásához. 

Kiállítás sztárgalambokkal – mennyit is ér egy szegedi magasszálló keringő?

Több mint kétszáz galambot tekinthettek meg a hétvégén, a Csúcsi Olvasókörben megrendezett kiállításra látogatók. Rostás Gyula, a Szegedi Magasszálló keringőt Tenyésztők Fajta Klubjának elnöke elmondta: terveik között szerepel, hogy jövőre európai szintű kiállítást szervezzenek Hódmezővásárhelyen.

Együtt nevettek a székkutasiak – Galériával!

Vidám esten vehettek részt azok, akik szombat este a székkutasi Művelődési Házba látogattak. A jó hangulatot a Csanádpalotai Kelemen László Amatőr Színtársulat biztosította, amely a Dinnye, A nyúl, és Szabad a vásár című színdarabokat adta elő.

Orbán: A fogyasztási hitelekről a bankoknak és a hiteleseknek kell tárgyalniuk

Szerénynek kell lenni, mint az ibolya - mondta a miniszterelnök annak kapcsán, hogy a forintosítás miatt elismerően szólnak kormányáról külföldön. Orbán Viktor a közrádióban egyértelművé tette, a döntés miatt a választókat illeti az elismerés, és Matolcsy György jegybankelnököt. Egyértelművé tette, hogy a fogyasztási hitelekről az ügyfeleknek a bankokkal kell tárgyalniuk, és ebben a kormány szerinte legfeljebb mediátor lehet, ügydöntő semmiképp. Beszélt arról is, céljuk, hogy ha az államadósságnak minél kisebb része legyen külföldi valutában, ezért szorgalmazzák továbbra is a lakossági állampapír-vásárlást. Szót ejtett arról is, az üldözöttekre igent mondanak, de nem szeretnék, hogy Magyarország a megélhetési bevándorlók célországa legyen.

Több milliárdot talicskázott ki a Tesco az országból

Külföldre vitte a Magyarországon megszerzett milliárdos nyereségét a Tesco – ezt állítja az egyik szakszervezeti vezető. Szerinte ezzel az volt az áruházlánc célja, hogy csökkentse adózás előtti eredményét.

Labdarúgás: Meccsenként 50 ezer euróba kerül Dárdai

Német sajtóhír szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) mérkőzésenként 50 ezer eurót (mintegy 16 millió forint) fizet a Hertha BSC-nek azért, hogy utánpótlás koordinátora és az U15-ös csapat edzője, Dárdai Pál szövetségi kapitányként is dolgozhasson.

Borult, esős idő várható

Felhős és csapadékos időre számíthatunk vasárnap, a hőmérséklet viszont nem hűl vissza jelentősen az elmúlt napokban tapasztaltatakhoz képest.