Dr. Kószó Péter: „Erkölcsi példaként szolgáljanak előttünk a vásárhelyi gyógyítók”

Több generációs orvos családok éltek és élnek Hódmezővásárhelyen, amelyek kiváló szakembereket adtak a városnak. Az Imolya család is ilyen. Dr. Imolya Imre e jeles személyiségeket gyűjtötte össze – akik közül többen egyetemi professzorok, neves főorvosok lettek – a Vásárhelyi Gyógyítóink című könyvében. Kedden, a vásárhelyi Németh László Könyvtárban tartott könyvbemutatón mutatta be a szerző új kötetét.

Labdarúgás: Cech az AS Roma kapusa lehet

Egyelőre sajtóértesülés és nem több, de könnyen megtörténhet, hogy a Chelsea hálóőre, a cseh Petr Cech, Rómába teszi át a székhelyét a téli átigazolási időszak alatt.

Aki egy gyermeket kirekeszt, az megfosztja az esélytől, hogy tisztességes emberré váljon

Makón született a 2015. év első babája. Még csak hat napos, de már vannak ellenségei és vannak olyanok, akik őt akarják felhasználni politikai céljaik eléréséhez. Holott ő nem ezt érdemli, csupán esélyt – mondta el Lázár János, a térség országgyűlési képviselője a Makó Híradónak.

Díjakat kaptak a szépíró diákok

Kitüntetésben részesültek ma az "Aranytoll" szépíró verseny díjazottjai, a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában megrendezett városi szépírási verseny díjátadó ünnepségén kedd délután. A kicsik magas színvonalú munkákat adtak be ebben az évben is.

Sikeres évet zárt Mindszent

2014-ben sikerült elérnünk, hogy Mindszent önkormányzata fenntartható legyen. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindig tudtunk forrást biztosítani a közösségi célok megvalósítására – mondta portálunknak Zsótér Károly polgármester, amikor arra kértük, hogy értékelje Mindszent 2014-es évét. 

Töretlen a jégpálya sikere

A keddi reggeli órákban sem a karbantartó kocsi tartózkodott egyedül a jégen, hanem sok-sok kisiskolás. Néha a fényképezőgép lencséjének is szóltak mutatványaik.

Már az idén megkezdenék a magyarcsanádi Szent Gellért-híd építését

A Temes megyei önkormányzat megkezdené az idén a régóta tervezett Maros-híd megépítését a magyarországi Magyarcsanád és romániai Nagycsanád között - közölte hétfőn a román Agerpres hírügynökség. A  tervek készen vannak, ám a régi pilléreket nem használják majd az új hídhoz. 

A virsli a modern kor malaca

A keddi Napraforgó  vendége Terendi Viktória néprajzkutató volt, akit az újévi szokásokról, babonákról faggattunk. Ugyanakkor arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hallgatóink milyen szokásokat tartanak fontosnak, illetve,  hogyan köszöntik egymást szilveszterkor, vagy éppen az év első napján.

Ezer fővel csökken a hallgatói létszám az SZTE-n

Húszezer hallgató kezdheti meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen szeptembertől – derült ki a Felvi.hu oldalon található adatokból. Ez ezer fővel kevesebb diákot jelent a jelenlegihez képest.

Megszülettek Vásárhely és Székkutas első babái

Két boldog anyuka, karjaikban két gyönyörű kisbabával – nem is kezdődhetne a 2015-ös év jobban. A  vásárhelyi kórházban az év első hódmezővásárhelyi babáját Kószó Péter, Vásárhely alpolgármestere köszöntötte, 2015 első székkutasi újszülöttjét pedig Rostás Péter, Székkutas alpolgármestere. Az újszülöttek jól vannak és egészségesek.

26 tonna fenyőt hasznosítanak újra Szegeden

A legtöbben vízkereszt ünnepén, vagyis január 6-án szabadítják meg ünnepi köntösüktől karácsonyfáikat. Ma reggel még alig néhány fenyő árválkodott a kukák mellett, járdaszéleken. Több mint két hétig tart a begyűjtés.

Tilos a só és a cukor az asztalon – változtak a közétkeztetés szabályai

Mostantól nem lehetnek só- és cukortartók a menzák étkezőasztalain. Tilosak emellett a szénsavas vagy cukrozott üdítők, illetve a magas zsírtartalmú húskészítmények felhasználása is a közétkeztetésben. Az új rendelet január 1-jén lépett hatályba, de a téli szünet miatt a legtöbb helyen csak mától alkalmazzák. A változtatásokkal egészséges ételeket szeretnének biztosítani a lehető legtöbb ember számára.

Radics Ferenc emlékest

Radics Ferenc emlékestet szerveznek a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a tavaly elhunyt zenész pályatársai, barátai.

A szegedi egyetem is bemutatkozik az Education

Ismét megrendezik az oktatási piac legnagyobb seregszemléjét, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást Budapesten: a január 22-24. közötti rendezvényen a Szegedi Tudományegyetem tizenkét karának képzéseit is bemutatja a Tisza-parti universitas.

A búbos banka idén az év madara

 A búbos banka lett 2015-ben az év madara egy tavaly lezajlott internetes szavazás eredményeként - tájékoztatta hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t.

 

BMX fellegvár lehet Kistelek

A novemberben átadott pályán látványos trükköket tolnak a bringások, míg a mellette lévő játszótér a családok szórakozást szolgálja.

Újévi koncertet rendeznek Bordányban

A Bordányi Faluház több más környékbeli településhez hasonlóan az évkezdet kapcsán újévi koncertet szervez. A 2015. január 10-én, szombaton délután öt órától megrendezésre kerülő eseményre várnak minden bordányi családot, civil szervezetek tagjait, képviselőket.

Lázár: 2014 izgalmas év volt, most munkával teli esztendők következnek

Komoly kihívás az ország egyik legszegényebb választókerületét képviselni, a munkahelyteremtés a legfontosabb feladat Csongrád megye 4. számú országgyűlési választókerületében – mondta a Lánchíd Rádiónak adott interjújában Lázár János parlamenti képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hétfő délutánig mintegy 210 ezer megyei matricát értékesítettek

Hétfő délután négy óráig összesen 360 ezer e-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., az eladott matricákból mintegy 210 ezer az idén január elsejével bevezetett megyei matrica volt - mondta Kibédi-Varga Lajos, a NÚSZ Zrt. szóvivője hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.