Újabb gyönyörű sportlétesítmény épül, fejlődik lépésről lépésre Csongrád megyében. A balástyai sporttelepen előzetes karácsonyi ajándékként csütörtökön avatták fel az új, 20×40 méteres műfüves labdarúgópályát, mely az itteni beruházásnak immár a harmadik üteme volt: korábban megszépült, korszerűsödött az öltözőépület, majd bekerítették a létesítményt. A műfüves pálya létesítésére az MLSZ pályaépítési programjának támogatása nyújtott lehetőséget. A helyiek tovább terveznek: az újabb cél az élőfüves pálya villanyvilágítása. Ha ez is megvalósul, valóságos kis ékszerdoboz jön létre Balástyán.

A megjelenteket Ujvári László, a település polgármestere köszöntötte, aki először a beruházás számadatait ismertette. Mint megtudtuk, 27 millió forintos értékkel gazdagodott a helyi közösség. A polgármester köszönetet mondott Magyarország kormányának, valamint a miniszterelnöknek azért, hogy fontos fejlesztéseket hajthatnak végre olyan kis települések is, mint a háromezres lélekszámú Balástya. Megköszönte az Magyar Labdarúgó-szövetség Csongrád Megyei Területi Igazgatósága és Kiss-Rigó László megyés püspök, megyei társadalmi elnök a pályázati szakaszban és a munka során nyújtott segítségét is.

Az ünnepségen Kiss-Rigó László is részt vett, és beszédet mondott. Rámutatott a labdarúgás közösségteremtő és -formáló erejére, valamint arra, milyen fontos szerepet játszik a sport, azon belül is egy-egy csapatsport egy település életében. Sok sikert kívánt az új műfüves pálya használatához Balástya ifjú és idősebb focistáinak, majd áldott ünnepeket a település valamennyi lakójának.

Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója folytatta a sort, aki kiemelte, Balástya labdarúgása jelenleg erős, szilárd, biztos alapokon áll. Emlékeztetett, 2006-ben a megyei I. osztály bajnoki címét szerezte meg a helyi felnőttcsapat, azaz a megyei foci csúcsára jutott, ám a mostani megye II-es alakulat, illeve maga a klub szélesebb bázisra épül, nagyobb biztonsággal működik, köszönhetően elsősorban a remek edzői karnak, annak, hogy helyi játékosokra építenek, végül, de nem utolsósorban az ígéretes ifigárdának, mely néhány éven belül egy újabb nagy balástyai csapat alapját képezheti. A sportvezető leszögezte: a hosszú távú eredményesség csakis a helyi erőkre építve képzelhető el, e tekintetben Balástya mindenkinek utat és példát mutat.

A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Kakas Béla arról szólt, hogy a Csongrád megyei labdarúgás örömteli infrastrukturális fejlődése nagyszerű alap az amatőr futballban végbemenő tömegesítésnek, és ez hozhat majd eredményt az élsport, a minőségi foci tekintetében is. Külön köszöntötte Kormányos Sándort, Csengele polgármesterét, aki “tanulmányúton” járt Balástyán, lévén, hogy az ő településén épül hamarosan a következő 20×40 méteres műfüves pálya.

A protokolláris megnyitót követően Balástya fiatal futballistái vették birtokba a pályát, és megkezdődött az igazi örömfoci.

Forrás és fotó: szegedma.hu