Karácsonyi gála Székkutason – galériával

Hagyományos karácsonyi gálán köszöntötték a karácsonyt Székkutason a Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézményének diákjai, ezúttal a székkutasi óvodásokkal együtt. A gyerekek ezzel a karácsonyi műsorral kedveskedtek szüleiknek, családjuknak, akikkel zsúfolásig megtelt a Székkutasi Művelődési Ház nagyterme.

Több pénz jut a Hódmezővásárhelyi utánpótlásnevelésre

TAO-s pályázaton összesen 500 millió forintot nyertek el a Hódmezővásárhelyi látvány sportok. Még több pénz jut idén labdarúgásra, kézilabdára, vízilabdára és kosárlabdára. Ebből a pénzből az utánpótlást tudják fejleszteni.

Lázár: A Fidesz veteránjai megtámadtak minket

Egy politikai veterán hátba támadta a fiatalabb fideszeseket Lázár János szerint. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elárulta, hogy az Erstével, a Raiffeisennel is tárgyalnak az állami bankportfólió bővítéséről. Nagyon tart attól, hogy az uniónak háborúra kell felkészülnie.

Közlemény a sándorfalvi gyermek ügyében

Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe a sándorfalvi általános iskolás kapcsán: 

Kézilabda: Utolsó hazai meccsén is győzött a Pick Szeged

Utolsó mérkőzését játszotta szerdán a MOL-Pick Szeged csapata. A férfi kézilabda NB I 19. fordulójában az Orosházát fogadták az újszegedi sportcsarnokban Zubaiék. A szegediek részéről könnyed, 10 gólos győzelem született.

Békéscsabaié az ország egyik legszebb kertje

Immár az ország egyik legszebb konyhakertjével büszkélkedhet a békéscsabai Tóth Sándor. A nyugdíjas kertész nemrég elismerő oklevelet vehetett át a Földművelésügyi Minisztériumban.

Karácsonyvárás a BFMK-ban és a Péczelyben!

Eseménydús évet zárt 2014-ben a hódmezővásárhelyi  Bessenyei Ferenc Művelődési Központ valamint a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A BFMK-ban 2014, a fesztiválok éve volt mondta el Napraforgó című műsorunkaban Varga Anikó a BFMK megbízott vezetője. Vágó János területi képviselő, a zeneiskola igazgatója diákjaik sikereivel is büszkélkedett.

Ajándékosztás az Észak utcai Óvodában

A Hódmezővásárhelyi Rotary Club és Alapítvány ajándékokkal felszerelkezve érkezett csütörtökön délelőtt az Észak utcai Óvodába, ahol plüssjátékokkal, mesekönyvekkel, mesefilmek lepték meg a kicsiket, a szülőknek pedig jó állapotú használt ruhákat ajándékoztak. A gyerekek pedig ünnepi pásztorjátékkal készültek.

Emlékezés a B’32 Galériában

Emlékezés címmel Molnár József (1922-2014) és Szentgyörgyi József (1940-2014) festőművészek emlékkiállítása nyílt meg a Csontváry Művészeti Udvarház - B'32 Galériában (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.).

Ma lesz az ÁGOTA® Alapítvány karácsonya

Ma 16 órakor kezdődik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA® Alapítvány fiataljai számára rendezett karácsonyi ünnepség. A szegedi József Attila Általános Iskola és Szakiskola épületében szervezett ünnepségen több mint ezer, kiemelten hátrányos helyzetű, állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett gyermek és hozzátartozója vesz részt. 

„Mindenki Más” a Gregus Máté tagintézményben

Ünnepváró programjaink mellett egy három napos multikulturális projektet  is szerveztünk iskolánkban , melynek keretén belül tanulóink különböző népcsoportokkal és körülöttünk élő sajátos  igényű emberek életével ismerkedhettek meg. Nagyon fontos tartjuk a szociális érzékenység , az empátia és a tolerancia fejlesztését gyermekeinkben. A projekt felelősei, Kruzslicz Péter és Szabó János gondoskodtak a változatos és érdekes programokról- tájékoztatott Patyi Éva tagintézmény-vezető.

Így lett igazi ünnep a nyugdíjas klubok karácsonya Makón

Illatos pogácsára, foszlós kalácsra és színpadi műsorra is jutott a makói nyugdíjas klubokban abból a támogatásból, amit az idén karácsonyi ajándékként az új önkormányzattól kaptak. Volt, ahol az amatőr színtársulat adott elő műsort, máshol verses, dalos programmal készültek.

Mézes reggeli a gyerekeknek

A méz jótékony tulajdonságaival ismerkedhettek meg a gyerekek csütörtök délelőtt.. A Hódmezővásárhely és vidéke Méhész Egyesület szervezésében a Klauzál Gábor Általános Iskolában megrendezésre került az „Aranyló méz, csillogó fények” című projekt.

Évzáró testületi Mártélyon

Négy fő és kilenc egyéb napirendi pontot tárgyalt meg a mártélyi képviselő-testület szerdán. A zárt ülésen egy napirendi pontról tanácskozott a  grémium. 

Kosárlabda: Újabb rangadót játszik a Kosársuli

Parádésan kezdte a 2014-15-ös szezont a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák eddigi mind a 12 tétmeccsüket megnyerték, és a Hepp Kupa négyes döntőjébe is bejutottak. Szombaton este 18 órakor a Salgótarjánt fogadják a bajnokságban. A rangadó előtt a Bonyhád elleni kupa negyeddöntő egyik hősével, Sasa Vejinoviccsal készítettünk villáminterjút.