A gólyalábas utcaszínház hórihorgas művészeivel a télapót váró dalokat, verseket mondtak a gyerekek, de a látványos műsor keretében a „hatalmas” művészek megmutatták, hogy a tűztől sem riadnak vissza, és a lángokkal is bátran zsonglőrködnek.

A gyertya meggyújtása előtt Hegedűs Zoltán alpolgármester arról szólt, hogy a gyertya az idő múlását is jelzi, és fontosnak nevezte, hogy advent és az ünnepek idején minél több időt minél tartalmasabban töltsünk el szeretteinkkel. Az alpolgármester a promenad.hu kérdésére nyilatkozva elmondta, hogy családjuk is összegyűlik az ünnepet megelőző vasárnapokon, hogy az édesanyjától örökölt hagyományt folytatva mézeskalács házat készítenek közösen.

Az adventi koszorút dr. Nagy Ervin evangélikus lelkész áldotta meg, majd a két gyertyát közösen gyújtotta meg az alpolgármester és Kocsis Tibor előadóművész, aki ezt követően a Református Ótemplomban adott koncertet.

A gyertyák meggyújtását követően a művelődési központ árkádjai alatt, a folyamatosan szemerkélő esőtől védve adták elő műsorukat az Égből Pottyant Református Óvoda kicsinyei, amelyben az ünnepről és annak szakrális jelentőségéről adtak elő gyermekverseket, énekeket.

Arnay