Milyen képeket láthatunk a budapesti Artphoto Galériában? A szavak helyett maguk a képek – a művész – beszélhetnének. Persze, rögtön jelentkezne az első probléma: Farkas Antal jama képei beszédesek ugyan, de „képolvasatuk” eltér a megszokottól. „Boci-boci fekete-fehér angolszetter, a képeim továbbra is színesek, Frank Zappa meghal” (első önálló kiállításának címe, amelyet 1993-ban a fővárostól 86 kilométerre fekvő Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban rendeztek meg). Képnyelven beszélni feltehetően nem a fotóriporterektől, a dokumentaristáktól tanult, hanem a dada, a konceptuális művészet, a pop-art, a posztmodern, az abszurd voltak „mesterei”, és középiskolásként Jarry Übü királya, vagy Boris Viant írásai voltak kedvenc olvasmányai. A perspektívakorrekciót sem műszaki géppel, hanem Cèsanne módszerével végzi.

No de ki is az a Farkas Antal jama? A 2001-ben elhunyt fotográfus 1960-ban született Kecskeméten, majd 1974 és 1978 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, festő és grafikai szakán koptatta az iskolapadot, amit 1985-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola fotó- és tipográfiai szaka követett. Az persze a képeiből „szól ki”, hogy rendkívüli fantáziája, amely az abszurd, újraértelmezés, anamorfózis kulcsszavakra épül, tulajdonképpen a perspektíva átverését jelenti.  Ha képeit nézzük, hihetünk-e a szemünknek? Tükröz, beépít, ráfest, elrendez, beleragaszt, – még a technikát illetően is folyamatos bizonytalanságban tartja a nézőt. Metonímiát, metaforát, rímeket, hasonlatot használ – költészetet teremt egy racionális nyelvvel, a mesterség és művészet eszközeinek magas fokú birtokolásával. Soha nem érjük tetten, hiszen nem hazudik: nagyotmondás helyett inkább megteremti magának – nekünk – azt a másik világot. Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt. De a kígyó valóban ott van. Képeibe soha nem nyúl bele számítógépes szerkesztéssel. Azok úgy vannak kitalálva, megrendezve. A film széle – nem márkareklámként, hanem az eredetiség igazolására – benne marad a képben, és a kompozíció részévé válik. Ahogyan az általa teremtett titok-világ is az igazi világ része lesz. Legalább is, ezt hiteti el velünk. Merthogy egy nagy varázsló, igazi bűvész-művész, utcai hazardőr. Figyeljük a kezét: itt a piros, ott a piros, hol a piros? Nem csal, csak varázsol.

Teljesen érdektelen persze, hogy képeit varázslóként, bűvészként, fotóművészként, vagy képzőművészként hozta létre. Dinnye fogaskerekekkel, Halak vállfán, Salföldön álló akt. Lényeg, hogy megszülettek. Csinált ő plakátokat, reklámfotókat, „használták” őt alkalmazott fotósként, arculat- és látványtervezőként, tipográfiai és grafikai „munkásként”, hiszen bizonyított már, papírja is van róla: 1989-ben kitüntetéses diplomával végzett a tervezőképző Intézetben, dicséretes diplomával a Mesterképző Intézetben. De ez nem is érdekes, hiszen képeinek különleges értékét nem a pecsétes oklevelek adják. Saját magát „fotójamatőr és tragikusművész” címkével gúnyolta, de szeretett Wagnert hallgatni, jó sajtokat fogyasztani, Woody Allen-vicceket mesélni, a MÉH-telepen vásárolni, Jan Dibbets Perspectiva correction című munkáját olvasgatni, és közben jókat sörözni. Mindez persze magánügy, képein viszont ott vannak a megfejtésre váró titkok. Nagy metafizikus csendélet, Madamme Retnouard, portrék, csendéletek, önarcképek, szavakkal körül nem írható világ.

Életrajzából olvashatjuk, hogy Pécsi József ösztöndíjat kapott, majd 2001-ben balogh Rudolf-díjjal ismerték el, tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, és műveit közgyűjteményekben, történetesen a Magyar Fotográfiai Múzeumban és a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményben is őrzik. Ennyi „hivatalos” elismeréssel még lehetett volna unalmas alak. Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt. Egyénisége izgalmas, mint a képbe kúszó kígyó, az expozíciót váró sámfa, a táguló határokból álló, végtelen síkokon lépegető tükör-világ is az, amelyben beavatottnak lenni, természetesen mozogni különleges és nagyszerű dolog. Lépjünk be ebbe a világba, és csodáljuk. Kiállítását az Artphoto Galériában (1119 Bartók Béla út 30.) láthatjuk.

Forrás:Eifert János