Labdarúgás: Hétvégi megyei eredmények

A HFC, a Szőreg, a Szikáncs és a Pusztaszer is első helyen zárta a bajnokság őszi szezonját. Az elmúlt hétvégén pedig lejátszották a korábban elhalasztott mérkőzéseket. Eredmények a tovább mögött.

Csak néhány óra a lappangási idő

Szegény embert még az ág is húzza – tartja a mondás. Ez különösen igaz, ha az ember kórházba kerül és még ott is elkap valamilyen fertőzést. A Rádió 7 december elsejei Épkézláb című műsora ezzel foglalkozott. 

Sófi-ösztöndíjátadó ünnepség Vajda Júliával

Az SZTE Tehetségpont részeként működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány különdíjait – illetve néhány egyéb díjat – a Szegedi Tudományegyetem hallgatói díjkiosztó ünnepségén adják át december 3-án, szerdán 18 órakor a Rektori Hivatal dísztermében.

Határokat döntöget a fáraó kiállítás

Megduplázza eddigi látogatórekordját a szegedi Móra Ferenc Múzeum: A fáraók Egyiptoma című kiállítás 100 ezredik látogatója várhatóan december 2-án, kedden 11 óra körül érkezik a Kultúrpalotába. A szerencsést ajándékcsomaggal köszöntik majd.

Az Önkormányzat ajándéka az időseknek

Dr. Kószó Péter alpolgármester átadta hétfőn délelőtt az Ady Endre utcán lakó 70 év feletti lakosoknak a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat ajándékát, amivel szebbé szeretnék tenni az idősek karácsonyát.

Mindig megbízható helyről vásároljunk!

Gyakran megesik az ünnepi időszakban a vásárlóval, hogy szeretteinek nem megfelelő ajándékot szerez be.  Élelmiszervásárláskor is választhatunk rossz minőségű terméket, ezért fontos, hogy még a vásárlás helyszínén érdeklődjünk az eladótól lehetőségeinkről. A hétfői Napraforgó vendége Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója volt, valamint megszólalt dr. Borka Attila, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járás Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Hivatal járási főállatorvosa is.

Győzelemmel zárta az évet a HFC női csapata

Idei utolsó mérkőzésén lépett pályára a HFC felnőtt női illetve leány U17-es csapata is. A felnőttek gólzáporos győzelemmel zárták az évet, U17-es csapat pedig értékes döntetlenekkel gazdagodott.
 
 

Hegedűs Endre ifjúsági zongorakoncertje a BFMK-ban

A zongora poétájának legihletettebb tolmácsolója, a hódmezővásárhelyi születésű Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, Hegedűs Endre ad koncertet Chopin műveiből szülővárosában december 2-án, kedden délután 2 órakor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Őszi bajnok a HFC

A mérkőzés nagy részében hiába irányította a játékot a HFC végül csak egy döntetlent sikerült kiharcolni a Sándorfalva vendégeként a megyei I. osztály 11. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Fellobbant a láng a szegedi adventi koszorún

Vasárnap délután Botka László és Kiss-Rigó László gyújtotta meg a város adventi koszorújának első gyertyáját. A polgármester beszédében kiemelte, hogy az ünnep összeköti a sokszínű város minden lakóját, a megyéspüspök pedig advent programját is kihirdette: egy kicsit mindenkinek jobb emberré kell válni.

Mától lehet fizetni a megváltozott bankjeggyel

A felhasználók és a kereskedelemben dolgozók mellett a készpénzelfogadó automatáknak is tisztában kell lenniük kell az új tízezres tulajdonságaival. A hamisításon gondolkodók számára várhatóan nehéz feladvány lesz az új bankjegy.

Labdarúgás: Nem bírt egymással a Mindszent és a SZVSE

Az irammal nem volt probléma a SZVSE – Mindszent összecsapáson, viszont mégsem adódott sok helyzet a csapatok előtt. A győzelmet mindkét fél megszerezhette volna, végül azonban egy igazságos döntetlen született.

Öko-úszóház nyílik a Fokánál tavasztól

Új úszóházzal bővül Szeged: a Foka ÖkoKikötő jövő tavasztól várja vendégeit egy téli-nyári üzemeltetésű bárral, ahol kajak, kenu és kishajó kölcsönzésére is lehetőség lesz. Üzemeltetői az eddig szinte teljesen kihasználatlan tiszai turizmust szeretnék fellendíteni, a Dél-Alföld vizeinek mentén vízi túrákat, kisebb csoportok részére kishajós kirándulásokat szerveznek majd.

Lámpaválasztás- segítünk eligazodni!

A szabadban, friss levegőn töltött idő mindenki számára fontos. Míg azonban a tavasztól őszig terjedő időszakban számos szabadtéri programlehetőség adódik, és egyébként is szívesen mozdulunk ki otthonunkból, addig a hideg hónapok beköszönte után inkább választjuk az otthon melegét. Sok esetben erre nem is nagyon van más lehetőségünk, hiszen a kinti zimankó, a havazás, vagy a napokon át tartó esőzés igencsak elveszi a kedvünket attól, hogy a kötelező tennivalókon túl is kint legyünk.
 

Újra lehet adakozni – egy cipősdoboznyi szeretet még akad

Országszerte 200 gyűjtőponton várják a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei a cipősdoboz ajándékokat hétfő reggeltől, az akció központi gyűjtőhelye, a belváros szívében lévő Cipősdoboz Vár vasárnap nyílt meg.

Klauzálos kirándulás Szegeden

A Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola 45 fős csapata, mely gyerekekből, hozzátartozóikból és pedagógusokból toborzódott.