Dr. Havasi Katalin, az egyesület elnöke elmondta: a közel egy évtizede működő civil szervezet célja továbbra is a gyerekek segítése, jobb körülmények teremtése számukra. Az egyesület számos támogatója már eddig is kiállt céljaik mellett, amelynek eredményeit a városban nap mint nap használják a gyerekek a létrehozott és megújult játszóterek formájában, miközben a jótékonysági estek résztvevői számtalan színvonalas kulturális programokon vehettek és vehetnek részt.

Az esten fellépett a NAV Pénzügyőr Big Bandje, amelynek harsonása és egyik hangszerelője, a vásárhelyi születésű Almási Attila elmondta, hogy a zenekar a NAV fúvószenekrából alakult könnyűzenei formáció. Erre az estére kimondottan ünnepi műsort állítottak össze, és a zenekarral Vásárhelyre érkezett Majsai Gábor énekes is.

Almási Attila szólt arról is, hogy számára ez az első alkalom, hogy a megújult vásárhelyi művelődési központban léphet fel, amely épületben korábban számos alkalommal állhatott színpadra a Promenade Dixieland Band tagjaként, vagy a Bethlen est közreműködőjeként, és szívesen játszik a vásárhelyi közönség előtt. Mint elmondta, a Pénzügyőr zenekar mellett sok fellépése lesz a Group and Swing zenekarral is, amellyel már készülnek az év végi nagy koncertjükre, amelyet a MOM Művelődési Központban tartanak majd.

A vasárnapi program első részében Bagi Iván humorista lépett a színpadra, fellépőtársának, Duhonyi József közreműködésével seregnyi közismert arcot villantott fel a műsorvezető Fábri Sándortól egészen Orbán Viktor miniszterelnökig, amelyet a közönség kitörő tapssal értékelt. Műsorának második részében komolyabb téma került szóba: Bagi Iván életének igaz történetét Csak szeretet legyen címmel foglalta kötetbe. Mint a szerző elmondta, nagyon nehéz sorsú családban született, és már kisgyermekként állami gondozásba került. Szólt arról is, hogy sok társa elkallódott, azonban a sorsnak köszönhetően ő távol tudta magát tartani a rossz úttól.

Megfogalmazta azt is, hogy fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek segítsen, ezért is vállalta el a fellépést a vásárhelyi alapítvány estjén, és abban is bízik, hogy ha a nehéz sorsú gyerekek megismerik az ő élettörténetét, megtalálják saját útjukat ahhoz, hogy értékes, teljes életet élhessenek.

Az est egyik különleges produkciója volt, amikor Bagi Iván a Pénzügyőr Big Banddel Tom Jones Sex bomb című dalát énekelte el, amelyet a közönség már a produkció alatt is folyamatos vastapssal értékelt.

Arnay