Két jelentős projekt zajlik Kisteleken, szennyvíz-beruházás és az ivóvízminőség-javító projekt. Nagy Sándor polgármester a művelődési házban tartott közmeghallgatással egybekötött lakossági fórumon a városi sportdíjak átadása után elmondta, az ivóvízminőség javítását célzó beruházás kapcsán a lakossági rákötések tavasszal várhatóak, jelenleg az azbesztcement csövek cseréje zajlik. Kisteleken kissé a víz vastartalma, és határérték körül mozog az ammóniatartalmat, ez indokolja a beruházást. A munkálatok során fákat is ki kell vágni, s mint a polgármestertől megtudtuk, teljesen új fasorokat fognak telepíteni a helyükre, a szakértői javaslatok alapján például gömbjuharok és kőrisek fogják szegélyezni az utak mentét. A szennyvízberuházással kapcsolatban arról tájékoztatta a jelenlévőket a polgármester, hogy aláírták a szerződéseket, zajlanak a munkálatok és a tervek szerint 2015 őszére készül el a beruházás. Beszámolt arról is, hogy a lakossági önerő kevesebb lesz a korábban kalkulált összegnél, 235 ezer forint helyett 150 ezret kell fizetniük a kistelekieknek, ami már tartalmazza az ingatlanon belüli saját bekötés költségeit is. Aki többet fizetett, annak természetesen visszautalják a különbözetet.

Egyedülálló fejlesztés a Papfenyvesnél

Hazánkban egyedülálló szolgáltatásokat nyújtó beruházás valósul meg Kisteleken HungaroMed Hotel és Komplementer Gyógyászati Központ néven, mely idén év végére szerkezetkész állapotban lesz, s a tervek szerint már 2015 őszén már fogadhatja is az első vendégeket. Gulyás Zoltán ügyvezető, társtulajdonosa arról tájékoztatott, hogy a keleti helyett a nyugati filozófiára építő gyógyászati központ olyan terápiás lehetőségek vehetőek igénybe, melyek egyetlen hazai szállodában sem érhetőek el, legközelebb Ausztriában vagy épp Németországban található hasonló profilú gyógyszálló. „Az elnevezésben a komplementer szó a kiegészítő gyógymódokra épülő kezelésekre utal, mely minden olyan tevékenységet magába foglal, ami a hagyományos gyógyító tevékenységen túl az engedélyezett kategóriába tartozik” – részletezte Gulyás Zoltán. A HungaroMed gyógyászati központjában pszichoterápia, hagyományos kínai orvoslás, hagyományos természetgyógyászat, infúziós terápiák, fizikoterápia, lovas terápia, masszázs és csontkovácsolás, valamint betegség-specifikus diéták is várják majd a szállóvendégeket. A szolgáltatásokat ambuláns kezelések formájában is igénybe lehet majd venni, vagyis a kistelekieket is invitálják a gyógyászati központba. A hotelben 30 szoba, 8 betegszoba kap helyet, a földszinten önálló wellness-részleggel és mintegy 600 négyzetméteres gyógyászati központtal. A szálloda 100 adagos konyhával, 50 főt befogadó étteremmel épül fel. Gulyás Zoltán elmondta, az erdőkkel körülvett, hathektáros területen felépülő komplexum kertjét is úgy alakítják ki, hogy az is a gyógyulást, kikapcsolódást segítse elő.

A szálloda építése mellett a kábelgyár bővítése is munkahelyeket teremt Kisteleken. A cég jelentős bővítést tervez, a mostani napi 5 kamionnyi kapacitást több mint duplájára fogják emelni, amihez mintegy százfős dolgozói létszámbővítésre lesz szükség.

Forrás: szegedma.hu