Terítéken a csatornázás – eljött a házi bekötések ideje

Mintegy százötvenen gyűltek össze szerda este a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központba. A közmeghallgatás legfőbb témája a településen zajló szennyvízberuházás volt. Szó esett az utak állapotáról, a bekötések fontosságáról, valamint arról is, hogy – amennyiben jár – mire fordítsák a csatornázásból fennmaradó pénzt.

F1: Vergne nem lesz a Toro Rosso versenyzője

Miután kiderült, hogy Sebastian Vettel 6 év után elhagyja a Red Bull csapatát és Danyill Kvjat veszi át a helyét, úgy tűnt, hogy a kis bikáknál mégis csak szükség lesz a francia Jean-Éric Vergne szolgálataira. A versenyző viszont ma hivatalosan is bejelentette, hogy elhagyja a csapatot.

Rendőrségi tanácsok: közlekedjünk biztonságosan télen is.

Rádió 7 szerda délelőtti Napraforgójának vendége Dr. Neparáczki László rendőr alezredes, a Makói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője és Torzsa Endre rendőr százados, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. A közlekedésbiztonsági, baleset megelőzési műsor témája: felkészülés a télre. A műsort Égető Gyula vezette.

Szatmáry: kevesebb dohányos és az igazságosabb teherviselés a cél

A dohányzók számának visszaszorításával, valamint az igazságosabb közteherviseléssel indokolta a dohányipari vállalkozások jövő évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslatot az előterjesztő Szatmáry Kristóf (Fidesz) szerdán az Országgyűlésben.
 
 

Bóvlibukta

Méregdrágán árult bóvlit három férfi, megtévesztő információkat közölve áruikról. A becsapottak azt hitték, jól járnak. A nyomozók az egyik termékbemutatón fogták el az ügyeskedőket.

Labdarúgás: Megyei III. és IV. osztály 15. fordulójának eredményei

7 gólos győzelmet aratott a Sándorfalva csapata a megyei III. osztály Homokháti csoportjának 15. fordulójában, de a Tisza-Maros csoportban zajló Derekegyház – Székkutas II. is gól gazdag mérkőzés volt. A IV. osztályban a Szikáncs és a Dóc vezeti a tabellákat.

Kamerarendszer lesz a mindszenti temetőben?

Halottak Napja után rengeteg lopás történt a mindszenti temetőben, ezért érdemes lenne ott egy kamerarendszert kiépíteni - jelezte Bagitáné Szécsényi Mária alpolgármester a szerdai mindszenti testületi ülésen, ahol ezen kívül több napirendi pontot tárgyalt a helyi grémium.

Projektzárás a Németh László Gimnáziumban

Projektzáró értekezletet tartottak szerda délelőtt a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában . A frissen átadott Gyulai József Természettudományos műhely hasznáról beszélgettek ma a szakemberek. 

Kocsis Tibor és Király Viktor is fellép Vásárhelyen

Már csak néhányat kell aludni, és eljön az adventi időszak. Ennek alkalmából november 29-én, szombaton megkezdődik az ünnepváró programok sora Hódmezővásárhelyen. Karácsony előtt többek között Kocsis Tibor és Király Viktor is fellép a városban.

Világháborús hátországról nyílt kiállítás a TIK-ben

Az első világháború kitörésének centenáriuma kapcsán nyílt kiállítás a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A frontvonalak és hadi tevékenységek bemutatása helyett elsősorban a hátország helyzetét mutatja be a tárlat. 

Biztonságban az év végi ünnepek alatt is

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2014. november 25-én a polgárőrséggel tartott közös sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a Karácsonyi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire.
 
 

Orbán: az ipar és a mezőgazdaság a magyar gazdaság fejlődésének kulcsa

A következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát; Magyarország nem lehet eredményes sikeres mezőgazdaság nélkül - jelentette ki a miniszterelnök kedden Nádudvaron, a KITE Zrt. logisztikai központjának átadásán.

Az utakról jelentjük

Vásárhelyen,  nem működik a közlekedési lámpa a Kutasi út és a Jókai utca sarkán, ezért ott lassabb áthaladásra kell számítani.

Méltó emlék Kolónak

Elkészült a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György pályafutásáról szóló, az „...És az ég a vízre ráhajolt...” című dokumentumfilm, amelynek díszbemutatója december 6-án lesz, a széles nagyközönség pedig karácsonykor láthatja az alkotást a közmédiában.