Idén 29. alkalommal rendezték meg a két napig tartó Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivált. Ebben az évben 42 produkció nevezése érkezett be, ebből 12 ének és 11 táncos előadás. Versmondástól a színjátszásig minden megtalálható a palettán.

Nem volt megszabva az életkor sem, az alsó tagozatos általános iskolástól, a nyugdíjasig bárki felléphetett, és fel is lépett, hiszen mindegyik korosztályból találtunk résztvevőt. Most két napig elődöntőket láthat a tisztelt közönség, december 13-án pedig megrendezik a döntőt, ahol kihírdetik a verseny nyertesét.

Három személyes zsűri bírálja a résztvevőket.  Berei Erzsébet a Liszt Ferenc ének-zenei általános iskola egykori igazgatója, Szabóné Gyulyás Irén magyartanár, és Gaálné Szél Katalin néptáncpedagógus alkot majd véleményt a fellépőkről.

Soós Kata