Az ópusztaszeri tanyavilág egyik részéhez: Kis-zer, Zöldhalom, Rontószél, Sándor-major, Heffner telep és Karakás telep lakóihoz egy ideje vadonatúj autóval viszik az ebédet az Önkormányzat tanyagondnokai. Mindenki megcsodálta errefelé is a két, összkerék meghajtású, kilenc személyes, sötétszürke színű Volkswagen Transportereket.

Ópusztaszer Község Önkormányzata pályázaton nyerte a két járművet, amelyeket ünnepélyes keretek között – a képviselő-testület alakuló ülésén – adott át Makra József polgármester a tanyagondnokoknak. A település első embere azt kívánta, használják egészségben, biztonsággal, Ópusztaszer javára. Farkas Sándor a térség országgyűlési képviselője gratulált a településnek, és azt mondta, példaértékű, ahogyan a külterületen élőkkel törődnek Ópusztaszeren. A két járművet Antal Imre plébános szentelte meg, és az utazók védőszentjét, Szent Kristófot kérte, a jövőben vigyázzon majd a benne utazókra.

A két új autóval naponta több mint száz kilométer is megtesznek. Papp János tanyagondnok elmondta: reggeltől estig dolga lesz a nemrég munkába állt járműveknek.

Kora reggel indulnak a településről a tanyavilágba, és hozzák be a bölcsődébe, óvodába és az iskolába a gyerekeket. A foglalkozások és napközi után haza is viszik mindnyájukat. A két autóban a legmodernebb, 21. századi csúcstechnológia van, így például ha valamelyik lurkó nem kötné be a biztonsági övet, az utastérben azonnal megszólal egy jelzés, ami figyelmezteti a vezetőt, aki addig el sem indul, amíg mindenki nincs teljes biztonságban.

A tanyagondnokok persze nem csak a fiatalokkal törődnek. A pályázaton nyert két autóval mennek a tanyavilágba, ha gyógyszert kell kiváltani, vagy felíratni, ha beteget kell orvoshoz szállítani. A mozgásukban korlátozott emberek is könnyen beszállhatnak, hiszen egy gombnyomás, és máris egy lépcső nyílik ki számukra, amelyet az autó vezetője működtet. Az Önkormányzat közmunka programjához szükséges anyagokat is ezekkel szerzik be, és a két autóval indulnak el, ha más településeken hivatalos dolgokat intéznek.

Forrás és fotók: kistelekjaras.hu