Az említett leszállóegység délelőtt fél 10-kor vált le a Rosettáról, hogy hét órás útra induljon, küldetése végén pedig sikeresen landoljon a Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínén.

Korábban hasonlóra még nem vállalkoztak az űrkutató szakemberek, a feladat végrehajtása pedig nem volt egyszerű. A szóban forgó üstökös csupán 4 kilométer átmérőjű és 40 ezer km/óra sebességgel száguld a világűrben.

A földi irányítóközpont elmondása szerint 50-50 százalék volt az esély arra, hogy a küldetés kudarcba fullad, ugyanis az egyik fontos rendszert, amely a Philae visszapattanását akadályozta volna meg, nem aktiválódott. Szerencse kellett ahhoz, hogy a minilaboratórium ne meredek lejtőre, esetleg sziklára érkezzen, irányítani pedig nem lehetett, hiszen hajtómű nélküli leszállóegységről beszélhetünk.

A labor feladata a mintavétel lesz, ehhez pedig rögzíteni kellett a szerkezetet, az üstökös ugyanis olyan kis tömegű, hogy ehhez mérten a gravitációja sem túl nagy. A gépezet az energiát eleinte a rászerelt akkumulátorokból nyeri, később pedig a külsején lévő napelemek szolgáltatják számára az energiát.

A Philae elsőként panoráma felvételeket készít a körülötte lévő környezetről, a szakemberek pedig ezt követően tudják kiválasztani a mintavételezés pontos helyét.

A szerkezet megalkotásában magyar kutatók is részt vettek, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának munkatársai és az SGF Kft. mérnökei fejlesztették ki a Philae központi vezérlő és adatgyűjtő egységét.

Hogy pontosan mi történt a világűrben, azt az alábbi szimuláción tekintheti meg:

szcs