Kádár Ervin Sándor 2005-ben egy autóval indította egyszemélyes vállalkozását, amely azóta még négy dolgozónak – köztük feleségének, a mindig mosolygós Andreának – ad munkát, akik két gépkocsin állnak rendelkezésre. Ez utóbbi megfogalmazás nem túlzás, hiszen defekt bármikor történhet, ezért érdemes megjegyezni, sőt a telefonba is elmenteni a 06-70-211-11-10-es számot – bármikor jól jöhet. Kádár Ervin Sándor elmondta: sokan megkérdezik tőle, hogy a helyszíni gumiszerelés pontosan mit takar, hiszen nemcsak a defektek javítására szorítkozik a szolgáltatás. Az átszerelési időszakban akár az ügyfél munkahelyén, vagy lakásán is cserélik a gumiabroncsokat a K.E.S szakemberei, akik a centrírozást is elvégzik. Így a megrendelő rengeteg időt takarít meg, s adott esetben még a munkából sem esik ki egy percre sem. Szolgáltatási áraik kint az autón nem magasabbak, mint bent a szervízükben. Manapság, amikor felgyorsult az élet és a forgalom, az autók is jóval modernebbek, ezért a biztonságra is jobban oda kell figyelni. A nyári gumi hamarabb keményedik, ezért lecsökken a tapadása, így balesetveszélyessé válik a közlekedés.

Két különleges akcióra is érdemes felhívni a figyelmet: aki éppen a névnapját ünnepli, az a szolgáltatási árakból 20 % árengedményt kap, tehát megéri a szervizet ilyen jeles alkalommal felkeresni. A K.E.S Mobil Gumiszervizben kedvezménykártya is váltható, melyet rendszámra állítanak ki, s aki ilyennel rendelkezik, az a szolgáltatási árakból számíthat egyre növekvő kedvezményekre!

Hódmezővásárhelyen, a Szántó Kovács János utca 121-125. szám alatt található szervizükben személy-, teherautó, illetve mezőgazdásági gumiabroncsok teljes köréből választhatnak. Kádár Ervin Sándor hozzátette: rendkívül összeszokott csapát dolgozik, akik minden ügyfélnek rugalmas, gyors és pontos megoldásokat kínálnak.

K.E.S Mobil Gumiszervíz – az eredeti!

Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János utca 121-125.

Telefon: 62/534-260

Mobil: 0670/211-11-10

Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 8 – 17 óráig, Szombaton 8 – 12 óráig.