A Kisteleki Környezetvédelmi Központ ünnepélyes megnyitóján Ujj Tamás, a Régiók Fejlesztéséért Egyesület munkatársa, Kistelek Város Önkormányzatának konzorciumi partnere ismertette a környezetvédelmi központ országos tevékenységét, valamint a kisteleki beruházás eredményét.

Mint azt elmondta, a központ fő feladata a szemléletformálás lesz, ennek érdekében az általános iskolás diákok és a felnőtt lakosság számára szerveznek majd programokat. A felnőtt lakosság számára tanácsadási tevékenységgel állnak majd rendelkezésre, melynek hatására az otthoni környezetben is lehetőség lesz a környezettudatos rendszerek bevezetésére. A gyerekek számára az előadásokon túl környezetvédelmi vetélkedőre is sor kerül majd az elkészült épületben, valamint Kis Tudós Klubot is indítanak majd az iskolás gyerekek számára.

Kistelek alkalmas lett arra, hogy partnere lehet egy ilyen beruházásnak – fogalmazott Nagy Sándor polgármester, aki kiemelte, hogy az öreg ház, az öreg műhely hasznosítási lehetőségeit keresve sikerült kialakítani a környezetvédelmi központot. Ennek eredményeképpen nem csak egy új épülettel, hanem egy környezettudatos tevékenységet elősegítő központtal is gazdagabb lett a város, melynek előnyeiből az iskolás gyerekek és a járás lakossága, ezáltal pedig környezetünk és jövőnk is részesedik.

Hiszek abban, hogy bennünket felnőtteket is lehet ebben a világban egy kicsit terelni– mondta Nagy Sándor, aki Brüsszelben annak a bizottságnak is tagja, mely a környezetvédelemért is felelős, így a környezettudatosság népszerűsítését egyfajta kötelezettségének is érzi, és ezt a szemléletet előtérbe helyezi a várost érintő beruházások során is.

A polgármester köszönetet mondott a kivitelezőknek, Papp Ildikó projektmenedzsernek, majd bemutatásra került a jelenlévőknek a Kisteleki Környezetvédelmi Központ.

A több szempontból is mintaszerű épületet hozzájárul a Magyarországon még oly kevéssé használt energiatudatos építési és gépészeti rendszerek elterjedéséhez. A projekt alapvető célja, hogy az épületben az alkalmazott energiatudatos és környezetbarát rendszerek nyitott módon, láthatóan jelenjenek meg, valamint olyan oktatási egység létrehozása a cél, ahol e rendszerek bemutatása és használatuk oktatása megtörténhet.

A Polgármesteri Hivatal helyi védettséget élvező épületének telkén található régi műhely helyén felépült épület egy egyszerű L alakban befordított nyeregtetős tömeg lett kivitelezve, körülölelve a belső udvart. A meglévő melléképítmény szorosan a Polgármesteri Hivatalhoz csatlakozik, ily módon gyakorlatilag csak ÉNy-i és ÉK-i fény jut az épületbe. A belső udvarnak köszönhetően biztosítható a huzamos tartózkodáshoz elengedhetetlenül szükséges fénymennyiség. A belső udvar lezárását az előadóterem tömegével és az épület működését tekintve kiemelt szerepet kapó gépészeti térrel oldottuk meg. A tervezett épület Kossuth téri homlokzatának a telekhatárról való kimozdításával ráfordítottuk a városközpontra, így erősítve a vizuális kapcsolatot.

Az utcai homlokzatok kialakításakor fontos szempont volt, hogy az új épület ne uralkodjon a környezetén, visszafogottságával egyszerre láttassa magát és emelje ki a szomszédos épületeket is. A belső udvari homlokzatok nagy üvegfelületeivel szoros kapcsolatba kerül a szabadtérrel, az udvart az épület részévé, átmeneti terévé teszi, összekapcsolja a belső térrel.

Az épületben oktatóterem, előadóterem, iroda, teakonyha, szükséges mosdóblokkok, látványos, látható kialakítású gépészeti tér, tároló, közlekedő terek kerültek kialakításra, melyeknek fűtését hőszivattyús fűtési rendszer és látványos kandalló biztosítja.

Forrás: kistelekjaras.hu