Műsort vezetni tudok, legalábbis szeretem ezt hinni. Az áramot is vezetem, velem született képesség. Viszont az autókkal hadilábon állok, habár kétségtelen tény, hogy az autó benzinnel megy, nem jogosítvánnyal, de azért az álmoskönyvek szerint is jó, ha utóbbi is ott lapul az ember zsebében. Ennek megszerzésében pedig a Sofőr Bt. Autósiskola munkatársai igyekeznek segíteni, nem is sejtve, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket.

A héten sétáltam be először az autósiskola épületébe, ami a Dr. Rapcsák András  út és a Deák Ferenc utca kereszteződősénél található. Kezdésként a tanfolyamon résztvevő társaimmal a KRESZ rejtelmeinek ugorhattunk neki. Táblák, szabályok, táblák és megint csak táblák, na meg a kivételek. Egy biztos, a villamosnak mindent szabad, mert ő üt legnagyobbat.

A KRESZ elméletét Kis Ernő próbálja a fejünkbe verni, szakértelemmel és türelemmel, igaz, mint kiderült az elméleti vizsgán 100%-os a sikeresség, szóval a statisztika mindenképpen mellettem áll, bízom benne, hogy novemberben az 55 tesztkérdés is velem lesz.

Szorgalom és nyugalom, eddig talán így jellemezhető ez az újabb nagy kaland, de ne feledje, hamarosan megtörténhet, hogy az utakra engednek. Ez pedig nem csak nekem, hanem akár Önnek is kihívás lehet.

Egy biztos. Autót rajzolni már tudok.

szcs

Fotók: Bodrogi Klári