Elhunyt Benczédi Pál

A Genfi Magyar Értesítő tájékoztatta a  Magyarok Világszövetségét, hogy Genfben elhunyt Benczédi Pál, a svájci és egyben a nyugat-európai magyar közösség egyik kiemelkedő alakja, akinek a neve a Ceausescu-diktatúra elleni harcban vált világszerte ismertté.

Meg kell ismételni a választást!

Tizennégy fellebbezést adtak be több településről Csongrád megyében. Dr. Vadász Csaba megyei főjegyző, Csongrád Megyei Területi Választási Iroda vezetője az ülés után közvetlenül adott tájékoztatást a részletekről.

Felhőbe az adataival

Az informatika terén kicsit is otthonosan mozgók számára valószínűleg nem ismeretlen a felhő kifejezés. Esetében arról van szó, hogy a felhő alapú szolgáltatások igénybevevői olyan fájlokat, programokat használnak fel a gépükön való munka során, melyek fizikailag nem azon találhatóak meg, tehát ahogy a fogalom is mutatja, valahol a „felhőben” vannak.

Fehér bot napi ünnepség Hódmezővásárhelyen

A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének Hódmezővásárhelyi Csoportja csütörtökön tartotta a Fehér bot napi ünnepséget, az Aranyházban. A jó hangulatú délutánon egy kis eszem-iszom és beszélgetés várta a tagokat.

Problémamegoldó workshop a Corvinban

Csütörtök délután „A családi kapcsolatok és a sikeresség” címmel tartottak workshop rendezvényt, Hódmezővásárhelyen az Eötvös József Szakképző Iskola Corvin Mátyás Tagintézményében, ahol a szülők, a diákok és a pedagógusok közösen keresték a válaszokat a témával kapcsolatos kérdésekre.

Ismét nyert a kosársuli U18

Szerdán ismét hazai pályán játszott a vásárhelyi u18-as csapat. Utasi Gábor tanítványai a regionális bajnokság 2. fordulójában ezúttal a Békéscsaba fiataljait verték meg, ismét jelentős különbséggel.

Vagyonnyilatkozatot kell adniuk a képviselőknek

Szerdán délután letelt a határidő az önkormányzati választások egyéni körzeteinek képviselői helyére hozott határozatokra hozott fellebbezési határidő .  Hódmezővásárhelyen  fellebbezés nem érkezett, ezért jogerőre emelkedett.

Égi háború az Emlékpontban

A második világháború alatt lezuhant repülőgépek roncsaiból és a világháború utolsó szakaszának légi háborús történetéből nyílik kiállítás, október 18-án, szombaton, Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban. Nekünk már volt szerencsénk belesni a kulisszák mögé és biztosíthatjuk, hogy hátborzongatóan izgalmas tárlat vár az érdeklődőkre.

Ismét Fekete Sas Kupa Táncverseny Vásárhelyen!

Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre, a Fekete Sas Kupa Táncversenyre Hódmezővásárhelyen. Napraforgó című műsorunkban vendégeink voltak Móczó János a Promenad Táncssport Egyesület művészeti vezetője, valamint Nagy Evelin és Balogh Csaba, az egyesület táncosai.

Megindult a területalapú támogatások utalása

 
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elindította a területalapú támogatások és a különleges tejtámogatások elektronikus utalási rendszerét csütörtökön a komáromi Solum Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón, az első ütemben 102 ezer kérelmezőhöz juttatnak el 47 milliárd forintot meghaladó összeget.

Játszva tanít

A fiatalok és családok játszva tanulják meg a legfontosabb bűnmegelőzési ismereteket az új Csongrád megyei társasjátékkal.

Megint aranyat hoztak a Hód-Triatlonosok

A Hód-Triatlon és Öttusa Sportegyesület sportolói közül hat versenyző vett részt a 2014. október 11-én megrendezett 2014/2015. Tanévi Duatlon Diákolimpia „B” és „A” kategóriás Országos Döntőn, melynek az ide évben Rádpuszta adott otthont.

Biodiverzitás Konferencia; Magyarország Dél-Koreában

Tóth Katalin a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Dél-Koreában képviseli hazánkat a Biodiverzitás Konferencián, a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek konferenciáján Dél-Koreában, ahol szóba került a magyar GMO stop is.

Tiltott pálinkafőzőt üzemeltettek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei tiltott pálinkafőző berendezést, 118 liter pálinkát, valamint 80 kg fémet találtak két Bács-Kiskun megyei ingatlanon.

Magabiztos győzelem a Pick Szegednél

Az első félidőben akadozott a MOL-Pick Szeged játéka, de a második játékrészben mutatott teljesítménynek köszönhetően magabiztosan verte a Gyöngyöst Juan Carlos Pastor csapata.