Kos (március 21.- április 20.)

Szerelmi téren nem lehet oka panaszra, mert a Jupiter bolygó hatására a bőség zavarában szenved, csak győzzön válogatni. Azonban ez a “nagy kínálat” nem is annyira veszélytelen a párkapcsolatban élőknek, mert komoly zavart kelthetnek a kapcsolatukban. Az egyedül levők számára azonban itt a nagy lehetőség, hogy megtalálják életük párját, akikre régóta várnak.

Bika (április 21. – május 20.)

Napról napra bátrabban kezdeményez és nem tér le az eltervezett útjáról. Persze az út tele van göröngyökkel, s néha úgy érzi, hogy alig halad előre. Azaz, egyet előre kettőt hátra. Biztosabb kényelmesebb lenne, ha a célját gyorsabban és kevesebb fáradsággal érné el, de akkor hogyan tapasztalná meg a siker ízét? Sajnos az életben semmit sem adnak ingyen.

Ikrek (május 21.- június 21.)

Már nagyon elege van a rendszeres vitákból, veszekedésekből? Úgy érzi, hogy testileg és lelkileg egyaránt kimerül? Nos, akkor feltétlenül változtatnia kell. Gondolja át, hogy miért kell feltétlenül szólnia, és mi az, amit elengedhet a füle mellett. Csatározás helyett legjobb, ha visszavonul, és nem megy bele a küzdelembe. Vitapartnere egyedül amúgy sem tud veszekedni.

Rák (június 22.- július 22.)

Az a rengeteg energia, amit a célja elérésbe fektetett, kezd egyre jobban megtérülni. Igaz, hogy túlzottan sok munkával járt és sok mindenről le kellett mondania, hogy oda érkezzen, ahol most tart. Mégis megérte, és lám a siker nem is maradt el. Ebben az esetben is igaz az a mondás: amennyit befektettél a munkádba, csak annyit tudsz kivenni belőle.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

A mai napon duzzad az életerőtől, szépnek lát mindent és ki van békülve a világgal. Minden a kedve szerint alakul, legyen szó a hivatásáról vagy a magánéletéről. Körüludvarolják, és a kedvét keresik, így aztán el lehet viselni az életet. Most persze, hogy az elemében van és sütkérezik a rivaldafénybe. Azért legyen nagyon óvatos a túlzottan hízelkedőkkel szemben.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

Hogyhakimerült és fáradt, lassítson egy kicsit. A Mars bolygó hatásara hajlamos túlhajszolni magát, s mivel nem képes kikapcsolódni, ne csodálkozzon, ha ingerült és feszült, s mindenkivel összevész. Viszont ha sportolni akar, akkor ezek a bőséges energiák feltétlenül támogatni fogják. A szexuális életére is jótékonyan hat ez a bolygó.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

Nyugodtan telik a napja, ha ügyesen lavíroz és ügyesen kikerüli az élete tengerén adódó zátonyokat. Mivel rendkívül jó “radarja” van, ahhoz hogyan kerülje el a vitákat, így többnyire szerencsésen megússza a hajótörést. Az, hogy ez a navigáció mennyi energiáját emészti fel és a belső feszültségét miként vezeti le, már más kérdés. Mindenesetre nagyon ügyesen csinálja.

Skorpió (október 23. – november 21.)

A hiúság rossz tanácsadó, és ha továbbra is mereven ragaszkodik hozzá, akkor hamarosan azt veszi észre, hogy a kedvese már nem lángol úgy, ahogy eddig tette. Amennyiben belátja, hogy ha szerényebb, akkor jobban működik a kapcsolata, újra szent lesz a béke kettőjük között. Az időnként fellépő vállízületi problémák mögött túlterheltség húzódik meg.

Nyilas (november 22.- december 21.)

Ne vegye félvállról a dolgokat, időnként fogadja meg a jó tanácsokat, s azt is, hogy van, amit mások reálisabban látnak, vagy jobban tudnak! Mivel intelligens is és gyorsan tanul, ragadja meg az adódó lehetőségeket! Teljesen mindegy, hogy mennyi idős fontos, hogy képezze magát. Azonban, ha túlzásokba esik, s nem figyel a részletekre, akkor hibát hibára halmozhat.

Bak (december 22.- január 20.)

Szívós és becsvágyó, s ezt most remekül kamatoztatja is a munkájában. Nem ijed meg a nehézségektől, sőt még kitartóbbá teszik az akadályok és a kihívások. A jelszava az: még az acélt is edzeni kell. Most szüksége is van a bátorságára, ha végleg le szeretne ülni valaki mellett. Mert mit érnek a jó anyagi körülmények, ha a megszerzett pénzt nincs kivel elköltenie?

Vízöntő (január 21.- február 19.)

Ne keverje össze a flörtölést a szerelemmel, mert annak biztosan csalódás lesz a vége. Nem egy álmodozó típus, de romantikus és idealista, s ez éppen elég ahhoz, hogy az álmokat és a valóságot összekeverje. Természetesen ez csak akkor fordulhat elő, ha valami vagy valaki miatt csökken a veszélyérzete. Ilyenkor sajnos még a vészcsengője sem szólal meg.

Halak (február 20. – március 20.)

A mai napon a túlérzékenysége miatt, minden szó mögött rögtön támadást sejt. Persze vagy visszahúzódik, fájó sebbel a lelkén, vagy hirtelen élesen visszavág. Egyik megoldás rosszabb, mint a másik. Így nem fogja tudni a kedvesét olyan dolgokra rávenni, amire már olyan régóta áhítozik. Pláne, ha párja is ugyanebben a cipőben jár, azaz nagyon sebezhető.

Forrás: hirado.hu