Tóth Andrea bábjátékos állatmeséket ad elő, a kézműves alkotóműhelyben ki-ki elkészítheti Móra Ferenc tulipántos ládáját. Hajdani gyermekolvasóból lett íróvá a szegedi születésű Gimesi Dóra, az Időfutár regénytrilógia és a Csomótündér alkotója, a program egyik vendége. Ugyancsak népszerű a gyermekolvasók körében Dániel András, a Kufli-könyvek, Kicsibácsi és kicsinéni, Matild és Margaréta avagy Boszorkányok a Bármi utcából című könyvek szerzője, aki a történeteket kísérő rajzokat is maga készíti – vele is találkozhatnak olvasói. Az elmúlt 50 év megidézésére rendezett emlék(kép)játék kiemelt vendége lesz még Simai Mihály József Attila-díjas költő, író, aki így emlékezik a hajdani gyermekkönyvtár és a Kincskereső szerkesztőségének együttéléséről Sáráné Lukátsy Sarolta A betűországtól a Könyvkirályig című könyvének ajánlásában:

„A szimbiózis csodálatosan működött: a gyermek- és ifjúsági irodalom tengerének a partján ültünk, s bármikor kifoghattuk belőle azt az „aranyhalat”, amire az aktuális lapszámhoz szükségünk volt. Imponált a könyvtár rendje, a szisztéma, amiben minden megtalálható, föllelhető, gyerekszemnek és gyerekkéznek is. Tetszett az az anyáskodó, elbűvölő kedvesség, ahogy a gyerekek szívét megnyerték, segítették, orientálták őket.”

Egy alkalmi hirdetőoszlopon mások is közzé tehetik majd gyermekkönyvtári emlékeiket.

Forrás és fotók:

Andóczi Balogh Éva

PR-munkatárs