Almási István elmondta, Hódmezővásárhely közlekedése az elmúlt években jelentős változáson esett át. Állami, európai uniós és önkormányzati forrásokból közel kétmilliárd forintból újultak meg a település útjai. A közelmúltban elkészült a Jókai utca Mártélyi út és Szántó Kovács János utca közötti szakasza is.

A közlekedéshálózat fejlesztése a jövőben is folytatódik, ugyanis még az ősszel megkezdődhet a 47-es elkerülő építése. A 14 kilométeres szakasz 26,5 milliárd forintba kerül, amit teljes mértékben az állam finanszíroz. A polgármester hozzátette, egy felmérés alapján Vásárhelyen egy nap alatt ötezer teher- és közel tízezer személygépjármű halad át. Az elkerülő úttal ezek a számok jelentősen csökkennének.

Tasó László ismertette, a közbeszerzési eljárás lezárult, jelenleg a kivitelezői pályázatok elbírálása zajlik. Az államtitkár elmondta, kezdetben két sáv kiépítése történik meg. A beruházás várhatóan 2017 végén ér véget.

Megyeri József