A kulturális szakember elmondta, hogy az idei fesztivált – mint az elmúlt 18 évben mindegyiket – a műfaji sokszínűség jegyében szervezték meg. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy amatőr és professzionális fellépők műsorai egyaránt megtalálhatók a programkínálatban: a tehetséges egyetemi hallgatók is lehetőséget kapnak a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra, ahogy országszerte ismert művészek estjére is várják az érdeklődőket.

A fesztivál megnyitója egybe esik a zene világnapjával, szerdán ezért az egyetem központi épülete előtt fesztiválköszöntő térzene szórakoztatja az egybegyűlteket.

A zene hagyományosan hangsúlyos helyet kap a rendezvénysorozaton. Rácz Máté hegedű- és Fülei Balázs zongoraművész is a fesztivál vendége lesz, szerepel a programban az Universitas Szimfonikus Zenekar őszi hangversenye, Szegeden koncertezik a Kaláka együttes, Tóth Bagi Csaba Balkán Uniója, Petruska András, az Enyedi Sugárka Jazz Tett, a Cimbaliband és a Kalungu zenekar.

A dalok mellett prózai szövegek is elhangoznak majd Udvaros Dorottya Mégis szép című önálló estjén október végén a Reök-palotában. Szintén az irodalom és a zene találkozása várja a nézőket Gryllus Dániel és Lackfi János Feldaraboljuk a végtelent! című közös estjén november 5-én, a Katolikus ház dísztermében.

Tajti Gabriella a kiállítások közül két, Tolnay Klári születésének centenáriumához kapcsolódó tárlatot emelt ki: október 21-től az SZTE Klebelsberg Könyvtárában a színésznő színpadi és filmszerepeit megörökítő fotókat, a Belvárosi moziban pedig filmplakátokat láthatnak az érdeklődők.

A fesztivál talán legérdekesebb színházi produkciójának Reginald Rose Tizenkét dühös ember című művének bemutatója ígérkezik. A darabot a Szegedi Nemzeti Színház művészei mellett hivatalos bírák, ügyészek, ügyvédek és egyetemi hallgatók állítják színpadra Barnák László rendezésében.

Forrás: MTI