Társadalmi munkával kezdődött Batidán a lakossági fórum: Benkő Zsolt önkormányzati képviselő ugyanis egy utánfutónyi bedobozolt ruhát hozott az olvasókörbe, ahol ruhaosztást tartanak majd. A dobozokat a lakossági fórum valamennyi résztvevője, így a sajtó munkatársai és a közönség is önként hordta be az épületbe. A beszámoló viszont kívül volt, az olvasókört éppen fölújítják – odabent mindennek friss malterszaga volt.

Tizenegy batidai asszony gondolta úgy, meghallgatja a képviselő számadását az elmúlt négy évéről, és az elkövetkező öt évről, már persze ha Benkőt újraválasztják. Ez egy kicsit akár nehezebb is lehet, mint ahogy azt sokan képzelik, de erről majd kicsit később.

– Azért jöttem csak most, mert vágják a cirkot. Gabonaasztallal kell vágni, azt kellett intéznem – avatta be érdeklődő hallgatóságát dolgos hétköznapjaiba Benkő Zsolt. Aki eztán köszöntötte az asszonyokat, és nekilátott a visszatekintésnek. De előbb még elmondta azt is, a ruhák Kószó Péter alpolgármester és a Johanniták segítségével érkeztek, bízik benne, hogy jó helyre kerülnek majd az adományok.

Benkő ezután hangsúlyozta, az októberi választás után is kiemelt figyelmet fordít majd a vásárhelyi önkormányzat a külterületeken élőre, így a batidaiakra is. Itt a bólogatás mellett azért föl is szisszentek az asszonyok, a fórum végén az is kiderült, miért. – Megkapták a szórólapot, amelyen le vagyok fényképezve a polgármesterrel? – kérdezte Benkő, de az asszonyok csak csóválták a fejüket. – Jellemző, hogy nincs most nálam egy sem, pedig hozni akartam, csak siettem… – gyakorolt önkritikát a politikus, aki ezután egyik legfontosabb vállalásáról beszélt részletesen: Benkő javaslatára sikerült újraindítani Batidán az olvasókört, amely szerinte a közösségi élet legfontosabb terepe. – Valamennyi külterületi iskola- és óvodaépületet föl kell újítani, ezeknek ugyanis új funkciókat lehet találni: a helyi civil szervezetek ezekben méltó helyükre kerülhetnek – mondta Benkő Zsolt, aki úgy gondolja, ebben a kezdeményezésben partnere lesz Hódmezővásárhely. Beszélt a közmunkáról is, amelyben jó pár batidai lakos részt vett. Eztán jött az első nem várt fordulat:

– Nagyon fontos a közterületek fenntartásra és szeretném, ha az elmúlt időszakhoz képest fejlődés történje, főként a fűnyírás tekintetébe. Viszont most a már említett óvoda-, iskolafejlesztéssel összevonnám, hátha így megvalósulhat – nézett vissza az elmúlt nyolc év egyik legnagyobb kudarcára Benkő – a maga szempontjából. Rögtön ezután egy folyamatban lévő, és a következő ciklusban talán Batidára is elérő sikertörténetről beszélt az önkormányzati képviselő: az utcafelújításokról.

– Miután a kormány, az állam átvállalta Vásárhely adósságát, van lehetőségünk arra, hogy önerőből utakat, utcákat újítsunk föl. Városi szinten tervbe van véve, hogy évente három-négy utcát felújítunk, azaz, ha a most induló öt éves ciklust nézzük, akkor minimum tizenöt vásárhelyi utca teljesen újjáépülhet. Nagyon remélem, hogy batidai utca is bekerül a kiválasztottak közé – mondta Benkő.

Ezután a batidai asszonyok megtudhatták, a kék konténerek nem váltak be. Nemcsak Batidán, gyakorlatilag sehol. Ismert rendkívül magas volt az arzéntartalom az ivóvízben, és ezeket a konténereket, szám szerint tizenhatot azért „üzemelték be”, hogy biztosítsák az iható, egészséges ivóvizet. Végül csak három működött, de szerencsére azóta született megoldás az arzénkérdésére. – Jelentősen csökken a víz arzéntartalma és ennek ellérése érdekében komoly fejlesztés történt Batidán – nyugtatott meg mindenkit Benkő Zsolt. A képviselő elmondta, újraválasztása esetén lobbizni fog a batidai kerékpárútért, a még jobb közvilágításért, illetve mindenkinek három kukája lesz. De a rendeltetésszerű használatot városi szinten kell majd tanulni, hogy ez mennyire kardinális kérdés, azzal kapcsolatban Benkő Zsolt bevallotta, még náluk, családon belül is vannak hiányosságok: „a feleségem nem mindig gyűjti szelektíven a hulladékot.”

Mielőtt átadta volna a szót Benkő a hallgatóságának megkérdezte: – A bolt jól működik? Azt látom, hogy a kocsma igen…

– Oda nem járunk – mondták az asszonyok, de megnyugtatták Zsoltikát, többen is így szólították Benkőt, hogy rendben van a bolt. Benkő kérte is őket, bírjanak rá mindenkit, hogy menjen el majd szavazni.

A legfontosabb kampányüzenet után már tényleg az asszonyok jöttek: Nagy Pálné elmondta, a Kossuth utcán még mindig nem működik rendesen a világítás, pedig már többször is szóltak a helyeik a szolgáltatónak.

– Nem történt semmi?! Szóljon nekem! – írta föl Benkő a teendői közé a közvilágítás azonnali megcsináltatását. Szintén Nagy Pálné beszélt arról, rendben van, hogy csökken a rezsi, de a palackos gázért ők még mindig ugyanúgy ötezer forintot fizetnek, mint a rezsicsökkentés előtt, arról nem is beszélve, a tűzifa árára semmilyen hatással nincs a kormányzati intézkedés, pedig ezen a környéken nagyon sokan még mindig fával fűtenek.

Majd még panaszkodtak az internet- és a mobilszolgáltatókra is. Kiderült Batidán, egy internet-szolgáltató van, akinek szintén hiába szólnak, nem fejleszt, így sokan le is mondták az internet-előfizetést.