Délelőtt a gyermekeket és a családokat várták a Kulturális Központ előtti parkba a “Barangolás Magyarországon” című vetélkedőre, a legkisebbek pedig mesebeli hétpróbát is átélhettek Szent Mihály napja jegyében. Ugyanitt délután Fekete Emil jóvoltából korabeli dokumentumokból, első világháborús relikviákból, fotókból, valamint emléktárgyakból nyílt kiállítás Pálinkó György Vince történész előadásának kíséretében.

A Hősök emlékművénél a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ irodalmi megemlékezését a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény helyi növendékeinek színjátszó csoportja is színesítette történelmi előadásával. Az emlékmű születését Tóth Imréné amatőr helytörténész elevenítette fel.

“A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918 évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták” – az Országgyűlés 1924-es eme törvényét már Kecskeméti János alpolgármester idézte fel köszöntőjében, hozzátéve: Mindszent is sokat szenvedett, számosan estek el lakói közül, 260-an sebesülten jöttek haza. “A katona mindig áldozat és halála értelmetlen halál” – vont konzekvenciát Kecskeméti János.

“Az Itthon vagy – Magyarország szeretlek” sajátosságaként a sorozatban részt vevő sok más településhez hasonlóan este Mindszenten pásztortűz lobbant az összetartozás szimbólumaként.

Herczeg Sándor