A terv elsődleges célja, hogy meghatározza az ivóvíz rendszeren végzendő rekonstrukciók során betartandó előírásokat, elvégzendő feladatokat. Az ivóvíz bekötővezetékek felújítása során cserélni kell az ivóvíz gerincvezetéken lévő béklyót, a béklyónál lévő megfúrócsapot, a bekötővezetékeket és a meglévő vízmérőaknáknál a szolgáltatói oldalon lévő elzáró szerelvényt, valamint az elzáró szerelvény és a vízmérő közötti kötőcsöveket. A fogyasztói oldalon lévő elzáró szerelvényt is cserélni kell, abban az esetben, ha annak fogyasztói állapota azt indokolja.

A 2015-ben induló I. ütemben a Kossuth utca és a Honvéd utca sarkán lévő csomópont rekonstrukció indul meg, valamint a Bem utcai tűzcsap cseréje is megvalósul. 2016-19., illetve 2020-29 közötti időszakban öt darab bekötés rekonstrukcióját, közkifolyók és tűzcsapok felújítását és új szivacskivető idom felújítását tervezik. A fejlesztések során továbbá gerincvezeték és aknás csomópont rekonstrukció is sorra kerül.

A 2020-29. közötti időszak fejlesztési tervében már szerepel a kiskertek vízellátásának bővítése, így a most kiépülő rendszer mellé új területek bevonására is lehetőség nyílik. Az érintett terület a Gesztenye, Platán, Mandula, Akác, Mogyoró sor és a Muskátli, Pipacs, Rózsa, Liliom és Tulipán köz. A tervezett fejlesztések pályázati források felhasználásával valósulhatnak meg a következő években.

Forrás: Kiss-Patik Péter, Bordány alpolgármestere