Kos – Meglehetősen morózus hangulatban kezdi a napot, de szerencsére ez elmúlik az első kedves ismerőssel való találkozás alkalmával. A kedvével együtt még a nap is kisüthet. De bármilyen idő is van, a délutánt már jókedvűen tölti.

Bika – Jó hír, hogy a szerencse és a szerelem nem hagyják el. De nem is kell túl messzire menni, ha keresni akarja: mindkettő az otthonában várja. Ha eddig még nem jutott volna a tudomására, hogy micsoda kincs van a birtokában, most végre ráébredhet: köszönje csillagainak.

Ikrek – Szúrós, mint egy öreg sündisznó. Pedig semmi támadásnak nincs kitéve, alighanem félreértelmezi a helyzetet. A szerencséje csak annyi, hogy van a környezetében olyan, aki mindig mosollyal reagál az ön kedvetlen kirohanásaira is.

Rák – Jobban tenné, ha ma nem keresné a kötözködésre való alkalmakat, és inkább elengedne a füle mellett egy kellemetlenkedő megjegyzést. A délelőtti idegeskedő órák után délután annál kellemesebb időre számíthat.

Oroszlán – Egy kis rafináltság még beleférne a kapcsolatukba: ha nem mond ki mindent, azzal még a titokzatosságát is növelheti a párja szemében. Persze, az már nem mindegy, hogy mit is titkol el. Az egyetlen mércéje ebben a saját lelkiismerete lehet.

Szűz – Ma nagy szüksége lehet a diplomáciai érzékére, különösen akkor, ha valamilyen régi családi vitába keveredik megint. Úgy tűnik, az álláspontok semmit nem változtak, lehetetlen a közeledés. Hacsak ön közbe nem lép.

Mérleg – A jó hír, hogy ma könnyen elvarázsolhat bárkit. A rossz az csak annyi, hogy viszont ön is teljesen elvarázsolódhat. Ma ne számítson arra, hogy tisztán képes látni a helyzetét. Ám a romantikának talán éppen ez a feltétele.

Skorpió – A karrierje felfelé ívelését annak is köszönheti, hogy valaki a háttérből segíti önt. A mai nap jó alkalmat teremthet önnek arra, hogy kimutassa neki a háláját. Az estét töltse nagy társaságban! Mulasson, érezze jól magát!

Nyilas – Ma inkább ne csak a saját feje után menjen, hanem hallgasson a társa jó tanácsára! Ez még azon a területen is igaz lehet, ahol egyébként ön a mester. A legjobb ötletek néha pont azok fejéből pattannak ki, akik teljesen elfogulatlanok.

Bak – Jobban tenné, ha a hétvégére kikapcsolná, kihúzná a telefonját! Kellemetlen beszélgetésre számíthat, avagy éppen a munkahelyére szeretnék berángatni még a pihenőnapjain is. Ha már felvette a kagylót, akkor nem mondhat nemet.

Vízöntő – Véletlenül elszólja magát, s bár már a kimondás pillanatában megbánja, amit mondott, mégsem tudja kimagyarázni. Valamire azért mégis jó ez a ballépés: azonnal kiderül, hogy ki az, aki mindig ön mellett áll, s ki az, aki nem.

Halak – A szabadidejében nem kellene a munka hősét játszania. Senki nem várja el öntől, hogy mindent még a határidő előtt befejezzen. Az igazság az, hogy a munkafüggőség csak kicsit különbözik bármilyen más függőségtől.

Forrás: astronet.hu