A programsorozat keretében szombaton a 10 órakor vonják fel a település zászlaját, majd a Buborék együttes ad koncertet a gyermekeknek, akiket aszfaltrajzversennyel is várnak a szervezők.

A délelőttön felvonulnak a régi autók, és műsort adnak a Kiszombori Idősek Klubjának tagjai is. Este hat órakor a helyi Dáridósok lépnek színpadra, akik után a Dupla Kávé zenekar műsorára szórakozhatnak a program résztvevői. Ezt követően lép fel Balázs Fecó, majd a nap programját utcabál zárja a Smokie Joe zenekarral.

Vasárnap fél négykor a családokat várják az Alma Együttes koncertjére, akiket a helyi Hagyományőrző Citerazenekar követ. Bokor János nótaénekes –a ki Kiszomborról származik – Kátai Zsuzsával lép a közönség elé vasárnap este, akik után Bellus István humorista csal mosolyt valamennyi résztvevő arcára.

Vasárnap este a Bikini Együttes koncertjét rendezik meg, végül Vízivarázs Show biztosít látványosságot a kitartó közönségnek.

A helyi és a vidékről érkező vendégeknek és a gyerekeknek folyamatos szórakoztatást biztosít az ugráló vár, arcfestés, kézműves sarok, de népi játékokat is kipróbálhatnak a kicsik.

A polgármester hangsúlyozta: a program lehetőséget ad a helyieknek találkozásra, beszélgetésre és közös kikapcsolódásra is, és reményét fejezte ki, hogy az időjárás is a programok szervezői mellé fog állni ezen a hétvégén.

Arnay