Lázár: a kormány konszenzusra törekszik a Sorsok Háza ügyében

A kormány a magyarországi zsidó szervezetek támogatásával és a nemzetközi zsidó közösség segítségével akarja kialakítani a holokauszt gyermekáldozatainak emléket állító Sorsok Háza szakmai programját - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a Zsidó Közösségi Kerekasztal több mint négyórás ülése után, amelyen tájékoztatása szerint nyolc témát vitattak meg.

Sikeres ciklust zárnak Maroslelén

Történelmi mértékű, 140 millió forintos útfelújítás valósul meg a csatornázás után Maroslelén, melynek egy része már elkészült – derült ki a keddi rendes testületi ülésen, amely az utolsó előtti volt még ebben a ciklusban. 

Vásárhelyi lovas sikerek Mórahalmon

A Hódmezővásárhelyi Sarkalyi Lovasegyesület versenyzői Mórahalmon a Futó-Dobó Lovasközpontban szervezett színvonalas szabadidős ügyességi, ugró- és díjlovas versenyen igen szép sikerrel szerepeltek. A versenyről négy első helyezéssel és további szép eredményekkel tértek haza.

Sikeres volt az értékeinket bemutató megyejárás

A Csongrád Megyei Értéktárban szereplő mind a negyven értékét, így például a szegedi papucsot, a mórahalmi Rózsa rétest és a Bánffi szódát is bemutatták Csongrád Megyei a Önkormányzat a megyejárásán, ami Makón zárult.

1000 négyzetméterrel bővül a fedett uszoda

Egyre fontosabb az emberek számára az egészségük, és egyre többet mozognak. Ezt bizonyítja a népkerti futópálya kihasználtsága is. Szabadidőpark létesül hamarosan a Népkertben, és bővül az uszoda is.  A kedd délelőtti Napraforgó vendégei voltak Molnárné Kecskeméti Rita, települési képviselő és Mucsi László, a városfejlesztési és építéshatósági iroda vezetője.

Nyílt levél Hegedűs Zoltánnak

„Képviselő Úr! Kérem, engedje meg, hogy a Promenád.hu-n megjelent interjújára reagáljak. Ezt annál is inkább fontosnak érzem, mivel az Ön által megfogalmazott gondolatok hemzsegnek a tárgyi tévedésektől, sőt időnként a fikció határait is átlépik.”

Egy hajóban a régi riválissal

Vajda Attila az aktív pihenést választotta szeptemberre. Olimpiai bajnok kenusunk a németek egykori sztárja, Andreas Dittmer meghívására a hétvégén részt vett az 1. Baltic Outrigger Challengen, amelyen 104 kilométert evezve két egység versengett a Balti-tengeren.

Felszólítás 1353-as számú, személyi jövedelemadó bevallás pótlására

2014. évben a magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallási határideje május 20-a volt. Azok a magánszemélyek, akik a megadott határidőig nem adták be bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól szeptember, október hónapokban felszólító levelet kapnak.

Az utakról jelentjük – Hangbejátszással!

Vásárhelyen és Makón is több útburkolati munkálatok akadályozhatják a közlekedést. A hagymavárosban a Csanád Vezér tér a József Attila utca sarkán az aszfaltot felbontották.

Új magyar eljárás az ivóvíz arzénmentesítésére

Egy új magyar eljárással minimálisra csökkenthető az ivóvíz arzéntartalma, a technológia főként Délkelet-Magyarországon terjedhet el, ahol helyenként az uniós előírás 5-20 szorosát is eléri az arzéntartalom.

Zoltai Gusztáv Lázár János tanácsadója lett

A Magyar Hírlap értesülése szerint szeptembertől a kormány munkáját segíti Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója.A lap úgy tudja, hogy a volt igazgató Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadójaként látja el feladatát.

Emelkedik a benzin ára

Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.

Kihirdették az iskolások dohányzásellenes versenyének győztesét

Közel százan vettek részt a harmadik alkalommal megrendezett dohányzáselleni verseny eredményhirdetésén, melyet a hódmezővásárhelyi általános iskolások részére rendeztek meg. A pályázó osztályoknak idén is egy saját dohányzásellenes, illetve dohányzás megelőzéssel kapcsolatos alkotást (plakátot, képet stb.) kellett készíteniük. Mint minden évben, a tét egy háromnapos osztálykirándulás volt teljes ellátással Mártélyra, melyet ez alkalommal a Német László Gimnázium és Általános Iskola 5b. osztályának Füst-ölök csapata nyert meg.

Vásárhelyi boxsikerek Szegeden

Szeptember 6-án (szombaton) a Hódmezővásárhelyi Box Klub versenyzői Szegeden a régió ökölvívó versenyen igen szép sikerrel szerepeltek. A versenyen 11 egyesület 42 fő versenyzővel vett részt. 

Szegeden jelenleg négy polgármesterjelölt van

Lejárt a jelöltállítási határidő az október 12-i önkormányzati választásokra, a pártoknak egyesületeknek és civil szervezeteknek hétfő délután négy óráig kellett leadniuk az ajánlásokat tartalmazó íveket a helyi választási bizottságoknál. Csongrád megyében a pártok még az utolsó órában is gyűjtötték az aláírásokat.