Már 18. alkalommal mérik össze erejüket és ügyességüket a rendvédelmi szervek csapatai a Vak Bottyán Lövészversenyen. Ahol nem csak a pontos célzásról kell számot adniuk, de az akadálypályán is meg kell mutatniuk felkészültségüket, rátermettségüket, ügyességüket.

Idén 8 csapat versengett a megyéből, akik meghívást kaptak erre az eseményre. Itt volt az ALFA csapata, a Kisteleki Rendőrség, a Szentesi rendőrség, a Tűzoltók, a MH5. Bocskai Hódmezővásárhely, a Tüzérek Baráti Köre Egyesülete, a Hódmezővásárhelyi Rendőrök és a Csongrád Megyei Rendőr Főkapitányság 4 fős ’szolgálata’ is.

A NAV csapatából Tanács Tibor csapatkapitány elmondta, már tavaly is részt vettek a rendezvényen, ahol az akadályversenyen jól szerepeltek. Hozzátette, most kíváncsian várják, hogy milyen új elemekkel bővül a pálya. Örömmel vették a meghívást, lelkesen jöttek és remélik, elvihetik 4 fős csapatukkal a vándorkupát.

A rendezvényt Almási István Hódmezővásárhely, valamint Martonosi György, Maroslele polgármestere nyitotta meg. Ezután a csapatok taktikai eligazítást kaptak, majd elkezdődött a versengés.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csapatának kapitánya, Simon Róbert és csapata is várta már, hogy megmérettessék magukat, hiszen az ő csapatuk most küzd először a vándorkupáért.

Vígh Ferenc a rendezvény szervezője elmondta, hogy a vásárhelyi rendőrök kiképzését segítve indult el 1990-ben a rendezvény. Azóta majdnem minden évben megrendezték.

Papp Károly,  a Csongrád Megyei Rendőr-főkaptányság gazdaságvezető főkapitányság vezető helyettese elmondta, ő szervezi meg már két éve a lövészversenyt. „Azzal, hogy itt vannak a rendőrkollegák, a társszervek, már látszik, hogy a régi fegyverbarátság, a jóleső versengés már az elején kialakul. A verseny feelingjét adja, hogy sportszerűen mindenki megpróbálja megmutatni, hogy a maga fegyveres testületében, ki a legjobb.”

A csapatoknak először az akadálypályán kellett bizonyítaniuk, ahol a falon mászás, célba dobás, kerék-hajtás mellett még egy szűk csövön is át kellett küzdeniük magukat. És mindezt időre. A pálya végén egy vizes feladat várta őket, ahol a víz alól kellett a megfelelő színű csavarokat, a megfelelő lapokba belecsavarni.  Ezután futásban továbbhaladva a pontos célzásukról kellet számot adniuk. És hogy ki a legjobb? Aki a legkevesebb hibával, a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot.

Bodrogi Klára