Hungarikum készül Mindszenten

Augusztus közepétől már beindult a főzés a mindszenti Aranyos Pálinkagyárban, melynek ünnepélyes megnyitójára vasárnap kora este került sor. A Miási úton található üzemben 350 literes üsttel várják a cefrét, ahol egylépcsős eljárásban készül a Hungarikum. 

Lázár: kötelességünk, hogy a magyar oktatás Európa legversenyképesebbje legyen

Hivatalosan is megkezdődött a tanév Hódmezővásárhelyen augusztus 31-én. Az ünnepségen átadták az új, Nádor utcai Óvodát is. Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter beszédében elmondta: a kormány kötelessége, hogy a magyar oktatást Európa legversenyképesebbé tegye. Galériával!

“Diszkóbaleset” Mindszenten

Egészségügyi szűrések, állapotfelmérés, véradás, látványos életmentés, de egy drift autó lefogása is a programok között szerepelt a „Mozdulj Mindszent” egészség- és sportnapon, amit egy mentalista műsor zárt.

Sakk-matt a Szent István téren

Képzelje el, hogy vasárnap végzett a piacon a bevásárlással és hazafelé elteker a Szent István tér mellett és jobbra néz. A tér szélén szétnyitható asztalokon vászon sakktáblák rajtuk az ismerős figurákkal, az asztalok mögött pedig lelkes sakkozókkal. Megáll, leszáll, és megnézni mi folyik ott. Szimultán sakkverseny a Szent István téren? Úgy igaz.

Lázár: jön az Államreform-2

Lakosságbarát közigazgatást ígért a miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint az állam nem uralkodhat az emberek felett, ki kell szolgálnia őket.

A szerencsehozó ötök

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a tovább mögötti számokat húzták ki.

Szűrt napsütés és nyári meleg

Északnyugaton, északon nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk, az ország déli felén ugyanakkor kezdetben változóan felhős, jobbára napos idő várható, majd délután nyugat felől ott is egyre nagyobb területen erősen megnövekszik a felhőzet. Késő délutánig északnyugaton, északon helyenként valószínű záporeső, kis eséllyel zivatar is előfordulhat, majd estétől a Dunántúlon mind több helyen várható záporeső, helyenként zivatar. A többnyire gyenge változó irányú szelet zivatar környezetében erős vagy viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb