200 milliárdos fejlesztési forrás Szegednek

"Nekünk is változnunk kell, hogy változtathassunk." - mondta el Kothencz János kampánynyitó beszédében szerdán este. Szegednek sikerre, tartalomra, erőre és összefogásra van szüksége.

Kétmilliárd forintnyi bírság alól mentesülhetnek a jóhiszemű úthasználók

Azok számítanak majd jóhiszemű fuvarozóknak, akik az úthasználati jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le.

Testületi ülés Mindszenten

Egy közel 60 évvel ezelőtt használt futball cipőt is megcsodálhattak a mindszenti képviselők az augusztusi ülésen, ugyanis Pálinkó Mihály, a Mindszenti Futball Club elnöke mutatta meg a grémium tagjainak. A "csuka" az öltöző felújítás során kerül elő. 

Miniszter és államtitkár a tanévnyitón

Az új, Nádor utcai Óvodában tartják augusztus 31-én az Ünnepi Városi Tanévnyitót. A rendezvényen Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő és Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár mond beszédet – jelentette be szerdán Molnárné Kecskeméti Rita települési képviselő. 

Vásárhelyi tanár az USA-ban – Hangbejátszással!

A szemináriumon a Michigan egyetem tanárai és a Ditroit Múzeum kurátora is tartott előadást a zsidóság európai történetéről. Megdvegy János angol-történelem szakos tanár előadása a magyarországi holokauszt oktatásról szólt.

Tiszta víz kerül a pohárba

Legfontosabb természeti kincsünk, a víz. Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Székkutason jelenleg is zajlik az ivóvízminőség javító program annak érdekében, hogy minél tisztább vizet használjunk a mindennapjaink során. A Rádió 7 szerdai Napraforgó című műsorában Égető Gyula Varga Ferenccel, az Alföldvíz Zrt. hódmezővásárhelyi divízió vezetőjével beszélgetett. 

Roma referens Makón

A Makói Járási Hivatal roma referense 2014. szeptember 2-ától heti két alkalommal, kedden és csütörtökön 8:00 - 12:00 óra között ügyfélfogadást tart a Hivatal Hollósy Kornélia u. 2/A. alatti épületében a járási ügyfélszolgálatokon történő ügyintézés segítése érdekében. 

Sánta József indul Zsótér Károly ellen az őszi választásokon

A jelenlegi képviselő Sánta József független polgármesterjelöltként újra megméretteti magát. Ez idáig Ő az egyetlen ellenfele a regnáló Zsótér Károlynak. A Fidesz már Mindszenten is leadta az ajánlóíveket. A Demokratikus Koalíció és Jobbik nem állít polgármesterjelöltet a településen. 

Vásárhelyi gyerekek az IRONKIDS futamon

Szemet gyönyörködtető természeti környezetben Budapesten a Lágymányosi öbölben és környékén a Kopaszi gáton rendezték meg az első magyarországi IRONKIDS versenyt. A megmérettetésen a HÓD-TRIATLON egyesületből 5 kisgyerek versenyzett.

A Fidesz már leadta az ajánlóíveket

Elsőként a Fidesz-KDNP jelöltjei adták le az ajánlóíveket Hódmezővásárhelyen. Almási István polgármesterjelölt, Bálint Gabriella és Vágó János képviselőjelöltek szerdán reggel jelentkeztek a dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyzőnél. 

Döntött szegedi jelöltjeiről az LMP

A céges ingatlanadó növelésével, valamint a családi vállalkozások, helyi kkv-k támogatásával tenné ismét kereskedővárossá Szegedet az LMP – hangzott el a párt keddi sajtótájékoztatóján, ahol a helyi jelöltek listáját is nyilvánosságra hozták.
 
 

Elszabadult egy villamos Szegeden

Több száz métert gurult irányítás nélkül egy elszabadult villamos az Izabella hídtól a Károlyi kollégiumig. Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt nagyobb baleset.