Kedden délelőtt érkeztek Hódmezővásárhelyre a kiskunmajsai ’56-os ifjúsági tábor résztvevői, akiket dr. Kószó Péter alpolgármester fogadott, majd az Emlékpontba is ellátogattak.

A tábor 2004 nyarán nyitotta meg kapuit, így immáron 10 éve tekinti céljának, hogy a fiatalok minél többet halhassanak arról, hogy mi is történt Magyarországon 1956-ban. A majsai ’56-oos Történelmi Alapítvány szervezésében lebonyolított egyhetes tábor során az érdeklődők még ma is élő, egykori szabadságharcosokkal találkozhatnak, de történészek és közéleti személyiségek is tartanak előadásokat az adott témában.

A tábor résztvevői minden évben ellátogatnak a vásárhelyi Emlékpontba is, ahol ez alkalommal Vincze Gábor történész beszélgetett Kis Jánossal, aki 1955-ben a fehér gárda mozgalomhoz kötődően kapott 12 évet. Vele beszélgettek az ’50-es évekről, az ellenállásról és az antikommunista gondolkozásról és arról, hogy volt-e értelme az ellenállásnak.

Vincze Gábor elmondta, hogy első sorban azt a gondolatot szeretnék átadni a fiataloknak, hogy már az ’50-esévekben is voltak szervezkedések és mozgalmak az ország különböző pontjain. Ezeket viszont az ÁVG és a terrorista kommunista állam még csírájában elfojtotta, viszont ’56-ban ez már nem sikerült.

A beszélgetést követően Mészáros Tamás tartott tárlatvezetést a résztvevőknek, amelyen a Rákosi börtönei című időszaki kiállítást mutatta be.

Szeri

Fotók: Égető Réka