A pár nappal ezelőtti kánikula a hétvégére elapadt és szolidabb hőmérsékleti viszonyok, a felhők mögé rejtőző Nap és egy kis szél jellemezte az időjárást szombaton. A félősebbek azt hihették, hogy ilyen időben nem érdemes a vízisportokat erőltetni, viszont a bátrabbak fittyet hánytak az időjárásra és a Hódmezővásárhely és Algyő közti Sun City-be látogattak, hogy jól érezzék magukat. Ebben pedig nem volt hiba.

A wakeboard pályán sorba állásra lettünk figyelmesek, a fiatalok úgy érezték most jött el az ideje annak, hogy bemutassák, hogyan is kell deszkával közlekedni a vízen. Tény, hogy a próbálkozók nagy számban zuhantak 5 méter után arccal a vízbe, de ez senkinek nem vette el a kedvét az újabb kísérlettől. Sőt akadt, aki addig erőltette, míg 1 teljes kört nem sikerült végig csinálni. A gyakorlottabbak pedig meg sem álltak 4-5 körig.

Kicsivel odébb a jetski pályán ketten bőgették a motoros járművet. Mint elmondták a víz és a menetszél azért gondoskodott a hűtésről, de az élmény abszolút kárpótolta őket.

A strand részen fiatal anyukák és családok töltötték az időt, néha a vízbe is bemerészkedve, a napozás sajnos elmaradt, de egy másik alkalommal feltétlen pótolniuk kell a homokos tóparton, ami már-már tengerparti hangulatot kölcsönöz a helynek.

A kalandpálya ma nem tartozott a legnépszerűbb játékok közé, igaz a szél miatt talán fokozottan nehezebb lett volna ezen feladat teljesítése, ehelyett inkább a röplabda és a lábtengó kapott szerepet.

Egy kis felhő ide, egy kis szél oda, a Sun City közönsége ma is megtalálta a számításait, ha a móka és a vízpart elegyét keresték, ezekből ezen a szombaton sem volt hiány.

Szeri