150 óra szellemi munka a diákot bántalmazó tanárnak

A Makói Járásbíróság P. J. vádlottat közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében és testi sértés vétségében bűnösnek kimondó és őt halmazati büntetésül 150 óra szellemi munkakörben teljesítendő közérdekű munka végzésére kötelező ítélete jogerőre emelkedett, ugyanis az ügyész a fellebbezés megfontolása végett fenntartott három napos határidőn belül nem terjesztett elő fellebbezést.

Cigarettát hozott a “szállító”

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a „Szállító 2” néven futó ellenőrzéssorozat egyik ellenőrzésekor egy személygépjárműben 3.500 doboz, adójegy nélküli cigarettát találtak. A dohányterméket lefoglalták, az ügyben büntetőeljárást indítottak. 

“Aranyos” HLKC

Négy arany és egy bronzérmet szereztek a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club csapatai a június 7-8-án megrendezett III. Orosháza kupán. A vásárhelyi gárda 8,9, 11 és 12 évesei gyűjtötték be az első helyet, míg harmadik lett az U 10-es csapat – tájékoztatta portálunkat Áncsán István, a HLKC ügyvezető igazgatója.

Konferencia Rákosi börtöneiről

Az 1950-es évek börtöneinek és internálótáborainak, a mindennapokat átszövő terror és a kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek világát tárták fel a Rákosi börtönei kiállításhoz kapcsolódó tanácskozás meghívott előadói az Emlékpontban.

Óriáskivetítőn nézhetjük a vébé meccseit Vásárhelyen

16 négyzetméteres ledfalon nézhetik majd a csütörtökön kezdődő vébé mérkőzéseit a vásárhelyiek. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt állították fel az óriáskivetítőt, amely a brazil-horvát meccsel debütál. 

Virágra fel!

Csütörtökön délelőtt a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal Házasságkötő terme adott otthont a Virágos Magyarországért Szervezet régiókonferenciájának. Az eseményen résztvevők a Kossuth téren is jártak, ahol próbazsűrizést tartottak, köszönhetően a megváltozott pontozási szabályoknak. Júliusban viszont már élesben zajlik minden.

A bűnmegelőzés és az egészség napja a Németh László Gimnáziumban – eredményekkel!

A közlekedés, a bűnmegelőzés és az egészséges életmód szerepelt a Németh László Gimnázium és Általános Iskola csütörtöki napjának középpontjában. A vásárhelyi rendőrkapitánysággal és a megyei kormányhivatal népegészségügyi intézetével együttműködésben megrendezett eseményen a diákok versenyeken és bemutatókon vettek részt, amelyek céljáról dr. Rádi Norbert, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya kijelentette: minden gyermekre vigyázni kell. Képgalériával és videóval!

Háromnapos fesztivál Vásárhelyen

Idén első alkalommal rendezik meg Hódmezővásárhelyen a Hóldfény Fesztivált, amely neves fellépőkkel három napon át várja a szórakozni vágyókat. Június 21-én szombaton a fesztivál keretében rendezik meg a múzeumok éjszakája rendezvényt, amely már ismerős lehet a vásárhelyieknek. 

Fáraó kolosszusok a Móra-múzeumban

Lassan teljesen elkészül III. Amenhotep fáraó és hitvese, Tije gigantikus, 8 és fél méter magas másolata Szegeden. A különleges technológiával gyártott installáció súlya közel egy tonna, a szakemberek hosszú heteken keresztül dolgoztak rajtuk egy díszletkészítő műhelyben.

 

A biztonság a legfontosabb a vízen is!

A legfontosabb a személyi élet védelme és saját biztonságunk, akár vizen vagyunk, akát vízparton- derült ki a  Rádió 7 csütörtök délelőtti Napraforgó című műsorából, amelynek vendégei Gézárt Attila r. hadnagy a Szegedi Vizirendészeti rendőrörs vezetője és Kipper György a Tiszavirág Sportegyesület elnöke voltak.

Kié ez a kutyus?

Eredeti gazdáját keresik egy fekete-fehér kistermetű kutyusnak, amit június elején Hódmezővásárhely belvárosban találtak. 

Kórházban Grosics Gyula

Ismét kórházban ápolják Grosics Gyulát, a nemzet sportolóját, az egykori Aranycsapat labdarúgóját - közölte családja csütörtökön az MTI-vel.

Kuka rejtette a lopott tyúkokat!

Negyven baromfi esett ki az autó csomagteréből. Azonnal lecsaptak rá a tolvajok. A szegedi rendőrök megtalálták és visszaadták a sértettnek.

Ágybetét és lom égett

Szerdán reggel 9 órakor két személygépkocsi ütközött Szentesen, a Kocsács Károly és a Tavasz utca sarkánál. A baleset következtében 2 fő könnyebben sérült. Az egyik jármű felborult, ennek következtében üzemanyag folyt az úttestre. A szentesi tűzoltó egység elvégezte a szükséges áramtalanítási munkálatokat, majd a forgalmi akadályt megszüntetve a helyszínt átadta a rendőrségnek.

Drogot csempésztek italába a borfesztiválon – majdnem belehalt a lány

A szegedi borfesztiválon lett rosszul, majd a Lechner téren találták meg azt a fiatal lányt, akinek valószínűleg a Gina néven futó randidrogból csempésztek az italába. Történetét szerkesztőségünknek is elmesélte, hogy felhívja a figyelmet: sosem lehetünk elég óvatosak!