Rozsnyai Éva, a Makó és Vidéke Turisztikai Egyesület elnöke elmondta: a Portékatárban most megjelenő termelők a korábbi évek hagymafesztiváljain már eredményesen szerepeltek, és a Hagymatikumhoz vezető sétálóutcán a turisztikai szezonban jelen tudnak lenni a városba látogató vendégek „szeme előtt”. A kínálatban az említetteken kívül megtalálható lesz a hagyma, de érkezik gyümölcsbor Klárafalváról, táskák Kövegyről, és de megtalálható itt a makói csokoládé is, amelyet ügyes kezű asszonyok készítenek.

A Portékatár közepén áll egy vadonatúj szövőszék is, amely segítségével a betérők megláthatják, hogyan készül az apátfalvi rongyszőnyeg. A Portékatár augusztus végéig a hét minden napján látogatható.

Arnay