Karas Monika: világviszonylatban is egyedülálló a magyar médiaértés-oktató központ

Világviszonylatban is egyedülálló a magyarországi médiaértés-oktató központja, a Bűvösvölgy, amely úttörő szerepet játszhat a világban - mondta Karas Monika, az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke az Európai Bizottság által szervezett első médiaértési európai fórumon, Párizsban szerdán az MTI-nek.

Így teljesítettek az önkéntes tűzoltók! – Eredményekkel!

Önkéntes -, illetve létesítményi tűzoltók csaptak össze az elmúlt hét végén Sánsorfalván. Az embert próbáló viadalon tűzoltó sugár kismotor-fecskendőről -, illetve gépjárműfecskendőről való szerelésében, gépjárművezetési ügyességi versenyben, és más szerelési feladatokban, valamint KRESZ vetélkedőben mérték össze erejüket és tudásukat a Marosleléről, Földeákról, Mártélyról, Szegedről, Forráskútról, Ruzsáról és az erdélyi Nyárádremetéről érkezett csapatok.

Kőleves, Micimackó és kabaré a Bessenyeiben

Vidám műsort állított össze a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola a szerda délutáni Színjátszó Gálájára. A gyerekek kabaréjelenetekkel, Örkény egypercesével és mesével is megörvendeztették a közönséget.

Családbarát munkahely a Csongrádi Rendőrkapitányság – Hangbejátszással!

Családbarát munkahely díjat kapott a Csongrádi Rendőrkapitányság, amit szerdán vett át dr. Koncz József, alezredes Budapesten. Díjat kapott még a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Márianosztrai Fegyház és Börtön is.

Séta az egészségért Makón

A makói és a vásárhelyi kórház a romániai Lugos egészségügyi intézményével közös fejlesztési pályázatban vesz részt, melynek részeként a felnőttek és gyerekek figyelmét is felhívták a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére és kezelésére. Az óvodások és az általános iskolások számára rajzpályázatot hirdettek, míg az ősz folyamán a felnőttek egészségügyi szűréseken vehettek részt. Videóval!

Hadisírok felújítása Szegeden

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoksága felhívja a szegedi lakosság figyelmét, hogy 2014. június 03-tól két héten keresztül tart a szegedi Bajai úti Református Temető Hősi parcellájában található I. világháborús német és magyar hadisírok felújítása.

Tippek szabadtéri sütögetéshez

Kevéssé közismert, hogy bár a pünkösdnek nincsen kifejezett „kötelező” étele, mégis van pár recept, amit ilyenkor illik elkészíteni. A pünkösd hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával. Nem csak a hosszú hétvégére, hanem a szabadtéri sütögetéshez is adtunk tippeket a Oroszné Seres Katalinnal, a Zsoldos utcai Baromfibolt tulajdonosával szerda délutáni Női Magazinunkban.

Sajtóközlemény – vakbarát verzió

„Csapataink harcban állnak!”
 
A város fel van túrva, csapataink harcban állnak - jelentette ki Hevesi István, a Mindszenti Víziközmű Társaság elnöke, amikor a településen folyamatban lévő szennyvízcsatorna beruházásáról kérdeztük. Az elnök leszögezte: az időjárásnak is köszönhető, hogy megfelelő ütemben zajlik a város elmúlt ötven évének legnagyobb volumenű fejlesztésének kivitelezése. 

Sajtóközlemény

A város fel van túrva, csapataink harcban állnak - jelentette ki Hevesi István, a Mindszenti Víziközmű Társaság elnöke, amikor a településen folyamatban lévő szennyvízcsatorna beruházásáról kérdeztük. Az elnök leszögezte: az időjárásnak is köszönhető, hogy megfelelő ütemben zajlik a város elmúlt ötven évének legnagyobb volumenű fejlesztésének kivitelezése. 

Családbarát munkahely díjakat kapott az SZTE

Idén a XVI. kerületi önkormányzat kapta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkárságától a Családbarát munkahely különdíjat a költségvetési szervek kategóriájában - közölte Soltész Miklós államtitkár a szerdai díjátadó rendezvényen. Családbarát munkahely díjat kapott még a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Márianosztrai Fegyház és Börtön is.

Depardieu aláírta a szegedi szerződést

Aláírta a Szegedi Szabadtéri Játékokkal kötött írásbeli megállapodást Gérard Depardieu, melynek értelmében ő játssza nyáron Napóleon szerepét a Háry János produkcióban.

A fémzárolt vetőmag fontosságát hangsúlyozták

Szerdán tartotta meg kalászos fajtabemutatóját a Hód-Mezőgazda Zrt. A vállalat kiállítási centrumában megszervezett rendezvény célja, hogy a környékbeli gazdák és a cég partnerei tájékozódjanak az aktuális mezőgazdasági kérdésekkel kapcsolatban.

Így biztos nem foghat mellé!

Mikor jönnek leolvasni? Hogy ismerhetem fel a szolgáltató munkatársát? Most melyik csekket is kell befizetni? Ezek a kérdések bármikor eszünkbe juthatnak, szerda délelőtti Napraforgó műsorunk vendége volt Mihály Tamás, az Alföldvíz Zrt értékesítési főosztályvezetője.

Hídfelújítást végez a Magyar Közút- 5 megyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Program támogatásával összesen nyolc közúti híd újul meg 2014-ben bruttó 2,5 milliárd forint értékben.

 

Külföldi zugárus bukott le a nagyáruház parkolójában

Külföldi zugárusok is fennakadnak a dél-alföldi hatósági ellenőrzéseken. A közelmúltban például a régió adóellenőrei – több hatóság közreműködésével – próbavásárlást tartottak egy nagyáruház parkolójában.

Visszaszámlálás: 7 nap és startol a Deja Vu Fesztivál!

Gőzerővel folynak a június 4-én kezdődő Deja Vu fesztivál előkészületei. A Dorozsmai úton lévő Postás Sporttelep tereprendezési munkálatai befejeződtek, így minden adott lesz, hogy a látogatók komfortosan érezzék magukat az 5 napig tartó nosztalgiaparty-n. A kapunyitásig és a sztárfellépők érkezéséig már csak 7-et kell aludni…

Hamarosan elkezdődik a betegellátás az új szegedi klinikai tömbben

A betegellátás folyamatosságának fenntartása mellett elkezdődik az osztályok beköltözése a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) uniós támogatással épült új, 265 ágyas klinikai tömbjébe – közölte Tapasztó Sándor projektmenedzser Szerdán a Tisza-parti városban.

Veterán csodák a hatodik MagyaRock Napján

Június 7-én felbőgnek a motorok a mindszenti sportpályán, ahol hatodik alkalommal rendezik meg a MagyaRock Napja és Veterán Motoros Találkozót. Az idei programok között is szerepel szkander és sörivó verseny, ami évek óta nagy siker, de a felvonulás is tömegeket vonz az utcákra.

Viharkárok Szegeden, Ópusztaszeren és Hódmezővásárhelyen

Kedden, kevéssel dél előtt, a szegedi Tisza Lajos körúton egy iskola tetején mozdított el a szél néhány cserepet. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységeit több esetben is riasztották - tudtuk meg Tátrai János, szóvivőtől.

Díjat nyert a Máriás Feri bácsiról szóló film

A huszadik század minden borzalmát, nehézségét megélt erdész és korunk áldozatos, három műszakban dolgozó családanyája volt a témája a X. Göcsej Filmszemle két díjnyertes Csongrád megyei alkotásának.