Tigris, pókember, nyuszi- ezek voltak a legnépszerűbb arcfestésminták a Makói Gyermeknapon. Hatalmas volt a sor az arcfestő sátor előtt. Az ugrálóváraknál is rengetegen voltak. A Hagymaház mögötti téren több ezren voltak vasárnap- ezt Bálint Mártától a Hagymaház igazgatójától tudtuk meg. Elmondta, hogy igyekeztek a lehető legszélesebb körben összeállítani azt, hogy mivel várják a családokat.

Ugrólóvár, labirintus, mókás „dühöngő” játszóház, kézműves foglalkozások, népi fakörhinta- ezek várták a kicsiket a téren. Színpadi programok is voltak, gyermek zenekarokkal és játékokkal.  Fellépett a Forgatós Táncegyüttes, a Makói Majorette Egyesület, a Szegedi Miniszínház. Zenélt a Zűrzavar Zenekar Hevesi Imrével és a Csiga Duó.

Voltak, akik az egész napot kinn töltötték, mások csak egy, két órára látogattak ki a rendezvényre. Szabolcs és Anita Lucával délután tettek egy kis sétát a városi Gyermeknapon. Elmondták, délután a nagyszülőkhöz készültek, ez előtt jöttek ki a térre.Réka és Tamás a családi ebéd után érkezett, kisfiúk minden egyes játékot kipróbált, vele együtt picit el is fáradtak délutánig.

„Nagyon jó érzés együtt látni a családokat, a szülők, a nagyszülők is itt vannak a gyerekekkel”- mondta Bálint Márta. A napot a Grimm-Busz színház előadása zárta, előtte osztották ki a város Gyermeknapi ajándékát, egy egész autónyi jégkrémet, amihez Dr. Buzás Péter polgármester kívánt „Boldog Gyermeknapot!”.

 

Major Zsuzsi