„Ma a Hősök Napját ünnepli az ország, ilyenkor lélekben újratemetjük szeretteinket, mert talán nincs olyan magyar család, amely ne veszített volna el egy testvért, egy fiút, egy rokont az embert próbáló háborúban. A lélekharang ma értük szól, a gyertya ma értük világít. Dombay Miksa Ágoston Szeged hőse volt, az első világháborút csodával határos módon túlélte, de az önkény az életét követelte” – fogalmazott Holló Józsefnyugalmazott altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum egykori igazgatója posztumusz tábornok búcsúztatóján. Hozzátette, a történelem 1952 után végre megengedte, hogy a szegedi hőstől méltó módon búcsúzhassanak el szerettei is tisztelői, ne jelöletlen legyen nyughelye.

A mindannyiunk életében meglévő küzdelmekről, csatákról és háborúkról is szólt a búcsúztatáson Kiss-Rigó Lászó megyés püspök. „Miksa testvérünk nemcsak csatákat győzött, háborúkat nyert, hanem a nagybetűs háborút nyerte meg a Megváltó nevében, legyőzte a bűnt és a halált. Megmutatta, hogy mindannyiunknak van egy célja, egy igazi végső cél” – fogalmazott a megyés püspök.

„Egy embernek, aki szolgálta a hazát, a királyt, és mindent, ami érték az életben, végre megkapta a tisztességes temetést” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak az első világháborús hős unokája, Dombay Miklós, aki Ausztráliából érkezett Szegedre. Mindössze tizenegy esztendős volt, amikor Dombay Miksa Ágoston meghalt, csak annyit látott, hogy az apja elrohan otthonról, elutazott Jászapátiba, de mire odaért, már eltemették. „Engem 1957-ben lecsuktak, jobb volt a családnak mindenféle sírkereséstől tartózkodni, így teljesen feledésbe merült nagyapám nyughelye. Két évvel ezelőtt voltam először Mrzli-ken, aztán elkezdődött a keresés” – fogalmazott, és megköszönte a Metrium Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem közreműködését.

A búcsúztatáson Holló József nyugalmazott altábornagy elmondta, eredeti nevén Diendorfer Miksa Ágoston 1874-ben született Dorogon. Először hadnagyként a 26. gyalogezrednél, majd 1912-től századosként a szegedi 46-os közös gyalogezrednél szolgált. Az első világháború kitörésekor a szerb hadszíntérre vezényelték, majd az orosz, egy évvel később pedig olasz hadszíntérre került. A szegediek második zászlóaljának parancsnokaként 1915. júniusától Doberdónál szolgált, ahol a fennsík kiürítéséig harcolt. A Doberdó mögötti harcokban súlyosan megsebesült. Felépülése után 1917. júliusától az Isonzó mentén, a tolmeini hídfőnél, a Mrzli hegyen hadban álló szegedi negyvenhatosok harmadik zászlóaljának parancsnokává nevezték ki. Ott a caporettói áttörésig eredményesen harcolt a túlerőben lévő olaszokkal szemben. A világháborúban összesen 52 hónapot szolgált. Szegedre 1918 novemberében érkezett, egy évvel később az ellenforradalom egyik szervezője és vezetője volt. Részt vett a nemzeti hadsereg megszervezésében, és a kötelékében szolgált 1922-es nyugdíjazásáig. A második világháború után mint osztályidegent kitelepítették Jászapátiba, ahol 1952. október 3-án hunyt el.

A család kezdte el keresni Dombay maradványait, és a Metrium Egyesület segítségével Jászapátiban egy jelöletlen sírban rá is találták az első világháborús hős maradványaira. Az azonosításban az SZTE Embertani Tanszékének munkatársai is segédkeztek, míg az újratemetést a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya és a Szegedi Testamentum Kft. támogatásával szervezték meg. Eleget téve a család kérésének, egykori katonái között, a Hősök keresztjénél helyezték végső nyugalomra a posztumusz tábornokot.

(Forrás: szegedma.hu)