Gyereknapi programmal vár kicsiket és nagyokat a Dóm térre a Szegedi Szabadtéri Játékok március 24-én, szombaton 10 órától. Az eseménynek az időjárás is kedvez: először kóstolhatunk bele idén az igazi mediterrán szegedi hangulatba, melyben leginkább a Szabadtérin érdemes sütkérezni. A pár napja felépült és az idei évadra megújult fesztiválhelyszínt most először élvezheti a közönség.

„Nagyon fontos számunkra Harangozó Gyula művészeti igazgató úrral a fiatal közönség, hiszen közülük kerülnek ki később a színházba járó felnőttek – mondja Herczeg Tamás, a Szabadtéri igazgatója. – Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei fesztivál különleges körülményeit ők vehessék birtokba először.”

Ráadásul a teljes Dóm téri színteret felfedezhetik az érdeklődők. 10 órától bejáráson lehet részt venni, melyen sok érdekesség kiderül az új színpadról és az épülő infrastruktúráról, illetve kivételesen be lehet lesni a kulisszák mögé, ahol a próbák és előadások során a művészek a legtöbb időt töltik majd.

A Dóm téri gyereknap fő eseménye a Szeged Táncegyüttes fellépése lesz. 11 órától 80 fős gyerekcsoport veszi birtokba az új színpadot: rábaközi, dél-alföldi, szatmári, moldvai és sárközi táncokat adnak elő. A színes forgatagot Gombos András művészeti vezető instruálja.

A néptánc bemutató után Dusha Béla fotográfussal készíttethetik el portréjukat a nézők a megfordított nézőtéren, háttérben Szeged szimbolikus látványosságával, a dómmal. Egyedül, párban vagy akár csoportosan is a kamera elé állhatnak, akik egy szép emléket szeretnének magukról a Szabadtéri helyszínén.

A teljes gyereknapi program ingyenes, jegyeket igényelni a Fesztivál Jegyirodán lehet. A bejáráson és a fotózáson a részvétel korlátozott, előzetesen regisztrálni a peter.teszary@szegediszabadteri.hu e-mail címen tudnak az érdeklődők.

Forrás:

Fábián Barbara

sajtóreferens