A Szegedi Fegyház és Börtönnel kötött együttműködési megállapodás keretében kutatták a büntetés-végrehajtási intézmény iratait az Emlékpont történészei, és az így létrejött egyedülálló anyagot vándorkiállítás keretében mutatják be. Az első helyszín maga az emlékpont lesz, ahol a dokumentumok mellett egy korhűen berendezett zárkát is megismerhetnek a látogatók.

Mészáros Tamás, az emlékpont történésze elmondta: a kutatás során talált dokumentumok rögzítették, hogy Rákosi fogva tartása idején sokat olvasott és sétált a börtön udvarán, és olvasható benne arról az elítéltről is, aki a későbbi szeretett vezetőt a börtönben kiszolgálta. Rákosi személyiségét jellemzi, hogy hatalomra jutása után ezt a férfit is kivégeztette. A látogatók előtt feltárulnak majd az ’50-es évek börtönviszonyai is. Az akkori börtönőrökkel szemben a vezetés elvárta, hogy a politikai foglyokat ne csak őrizzék, gyűlöljék is. És részletek derültek ki a zárkaügynökökről, akik a fogvatartottakról rendszeresen jelentettek a börtön vezetőinek.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrehozott kiállítás installációi bemutatják majd nemcsak a börtönök, hanem az internáló táborok világát is, és a korszakot idéző eredeti, eddig még nem látott kiállítási tárgyak adnak lehetőséget megismerni az akkori börtönök valóban zárt világát. Mészáros Tamás hozzátette: ez a kiállítás adja a múzeumok éjszakájának idei tematikáját is az Emlékpontban.

Arnay