A főzőverseny zsűrijét Rostás Péter alpolgármester vezette, aki ismertette a bírák által kialakított sorrendet. A legízletesebbnek a zsűri a Szokolainé Kulik Erzsébet vezette csapat kakas levesét és pörköltjét találta, a második helyre Lengyel Elek szürke marhából főzött pörköltjét sorolták, a harmadik helyen a kerekes Tibor vezette motoros csapat krumplipaprikása végzett, és negyediknek Pólya Csaba és csapatának zúzapörköltjét választották, valamint a különdíjat Kenéz Sándor birkapörköltje érdemelte ki.

A kötélhúzó versenyt a Török Bence, Tóth Róbert, Buzi Zsolt, Király Richárd és Kaszás Martin összeállítású csapat nyerte, míg a sörivók között idősebb Dajka János bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve a második Buzi Zsoltot és a harmadik Kenéz Sándort.

A motorosok eredményesen zárták túrájukat – számolt be Horváth Pál, a Székkutasi Motorosok Baráti Körének vezetője. Mint elmondta, felkeresték a kör két alapítójának nyughelyét is a székkutasi és a vásárhelyi temetőkben, és megemlékeztek édesapjáról, idősebb Horváth Pálról, és a csapat tagjai által csak „Mamának” szólított Siági Sándorné Égető Máriáról, aki hölgy létére annak idején sokat motorozott együtt a fiúkkal, sőt, motoros ügyességi versenyeken is indult.

A csapat szakmai tanácsadója, Labádi Ernő hangsúlyozta: a baráti kör minden tagja a közlekedés szabályainak betartásával motorozik, sőt, a fiatalokat is figyelmeztetik, ha a közúton akrobatikus motorozással hívják fel magukra a figyelmet. Mint elmondta, 250-es Jawa motorját 1967-ben gyártották, és mivel több is készült belőle tört fehér színben – főleg a német piacra-, a jármű restaurálása során ezt a színt választotta. Mivel ebben a színben nem megszokott a jármű itthon, így a motoros találkozók egyik különlegessége lett a kétkerekű kedvenc.

Az időjárás bizonytalansága miatt a szervezők úgy határoztak, hogy nem szabadtári koncerttel zárják az egész napos rendezvényt, a nézők a művelődési központ pinceklubjában hallgatták meg a HELP zenekar Beatles slágerekből, eredeti hangszerelésben és öltözetben előadott műsorát.

Arnay