A polgárőrökből és rendőrökből álló nyolc csapat több mint húszezer járművet ellenőrzött. A polgárőrök Budapestről, Szegedről, Szigetszentmiklósról, Dunaújvárosból és Kecskemétről érkeztek, a rendőrök egységeit, a Szegedi Rendőrkapitányság, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Csanyteleki Rendőrőrs egységei alkották de a vízi rendőrök és a NAV is képviseltette magát versenyen.

Az csoportok feladata az volt, hogy a ZsaruCar rendszámfelismerő rendszer használatával kiszűrjék a forgalomból a lopott, vagy egyéb bűncselekmény miatt körözött, a műszaki érvényesség nélkül közlekedő, valamint a forgalomból kivont gépjárműveket. A rendőrök csak azokat az autókat állították meg, amelyeknél a rendszer találatot jelzett. Az egységek az akció során több mint húszezer járművet ellenőriztek. Közülük tizenkilenc forgalomból kivont autót találtak, tizennégy pedig műszaki érvényesség nélkül közlekedett. A Szegedi csapat szűrte ki a legtöbb szabálytalanul közlekedőt.

A versenyt a Szegedi Rendőrkapitányság és polgárőrség közös csapata nyerte, második helyen a Csanyteleki Rendőrőrs  és a  Kecskeméti „Hírős” Polgárőrség közös együttese végzett, míg a harmadik az Országos Rendőr-főkapitányság  csapata lett.

Forrás: Gallai Péter/ Magyari Béla