Az ember tragédiáját mutatták be az Ótemplomban

A Református Ótemplomban mutatta be szerda este az Evangélium Színház Madách Imre Az ember tragédiáját. Az Ótemplom alapítványának és egyházközségének szervezésében megtartott előadáson az eredetileg négy felvonásos tragédia másfél órás változatát bemutató társulat vezetője, az Ádámot alakító Lénárt László színművész elmondta: előadásukat mindenütt a helyszín adta lehetőségekhez igazítják. Fotókkal és hangfelvétellel!

Kiesett a HFC a kupából

Nem sikerült visszavágnia a hétvégi vereség után a Hódmezővásárhelyi FC-nek, ugyanis a szerdai kupameccset is a Tisza Volán nyerte. Az UTC és a Makó gálázott, míg a megyei II. osztály éllovasa a Mindszent, büntetőpárbajban maradt alul Kiskundorozsmán.

Ókori kincsek nyomában a Tornyaiban

A "kis réz kút" páratlan ókori lelőhelyére vezette a Korok, kultúrák, lelőhelyek című régészeti előadássorozaton szerdán Paluch Tibor, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze a vásárhelyi Tornyai János Múzeumba látogatókat.

Kezedben a sorsod! – Szűrések éjszakája a megyében – Hangbejátszással!

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be dr. Tombácz Zsuzsanna megyei tisztifőorvos annak az országos szűrési programnak a hírét, amelyet ebben az évben indít útjára az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága. A Szűrési Staféta első programja a pénteki „Szűrés éjszakája”, április 25-én.

Lázár János 19 települést fog képviselni a parlamentben – Hangbejátszással!

Évek óta hagyomány Hódmezővásárhelyen, hogy a megválasztott országgyűlési képviselő részére ünnepélyes keretek között adják át azt megbízólevelet, amely tanúsítja, hogy a 4-es számú választókerületben őt választotta a lakosság országgyűlési képviselővé – mondta el dr. Korsós Ágnes, címzetes főjegyző. Hozzátette: Lázár János április 24-én, 12 órakor veszi át a mandátumot.

Szabó Klára Petra kiállítása a rendőrségen!

Különleges helyszínen, a vásárhelyi rendőrségen nyílt kiállítás a helyi Szabó Klára Petra alkotásaiból. A festő portréit válogatta a tárlat anyagába. A rendezvény a rendőrség napja ünnepségsorozathoz kapcsolódott.

Folyik a vásárhelyi fedett uszoda bővítése

Egy, a gyerekek számára készülő élménymedencével és egy meleg vizes ülőmedencével bővítik idén a vásárhelyi fedett uszodát. A munkák állásáról Mucsi László, a városfejlesztési iroda vezetője tájékoztatta portálunkat. Fotókkal és hangfelvétellel!

Sláger a kakaspörkölt

A hónap végével már elkezdődik a ballagási időszak, amikor az ünnepségek után a családok igazi finomságokkal várják a vendégsereget. A baromfiból készült ételekről Oroszné Seres Katalint, a Zsoldos utcai Baromfibolt tulajdonosát kérdeztük.

Megyei Rendőrnap Vásárhelyen – Galériával!

Rendhagyó módon első alkalommal Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas dísztermében tartotta meg a Csongrád Megyei Rendőr-Főkapitányság a Rendőr Napot, ahol közel száz rendőrt jutalmaztak. Néhány hónapja egy közvélemény kutatásból is kiderült, hogy a Csongrád megyeiek munkáját ismerik el legjobban a polgárok. Fotókkal, hangbejátszásokkal és a díjazottak teljes listájával.

Hamarosan fogathajtó világbajnokság Fábiánsebetyénen!

Hat világbajnok indul a fábiánsebestyéni idei nemzetközi versenyen, a 2015 évi kettesfogathajtó világbajnokság helyszínén Fábiánsebestyénben rendezendő nemzetközi fogathajtó verseny iránt nagy az érdeklődés.

Szegedi cserkészek is utaznak az Európán átívelő békevonaton

A berlini fal lebontásának 25. és az első világháború kitörésének 100. évfordulóján Európa cserkészei egy közös, több országot érintő utazásra indulnak. Szegedi fiatalok is helyet kapnak a vonaton, amely az összetartás és a béke üzenetét viszi magával. Július 1-jéig lehet jegyet váltani!

Atomtemetőt építenek a csernobili zónában

Az ukrán kormány úgy határozott, hogy 45 hektár földterületet különít el egy atomtemető építésére a csernobili övezetben - közölte szerdai kijevi sajtótájékoztatóján Jurij Nedaskovszkij, az Energoatom ukrán állami vállalat elnöke.

Bezsonganak a Rotary-sok

Szinte már minden kész a pénteki Tavaszi Zsongás elnevezésű jótékonysági Rotary estre. A cél ismét nemes: hátrányos helyzetű, tehetséges diákok támogatása, illetve hangszervásárlás – tudtuk meg szerda délelőtti Napraforgónkból, Herczegh Magdolna soros elnöktől, és Prof. Dr. Mucsi Imre alapító tagtól, a következő elnöktől.

Közel négyezer ellenőrzés, 74 pozitív szonda

Békés megyében a „Józan Húsvét” kampány keretében végzett ellenőrzések során 10 személygépkocsi vezetőjétől vették el ittasság gyanúja miatt a helyszínen a vezetői engedélyt az intézkedő rendőrök.

Már csak kettőt kell aludni – Fotókkal!

Pénteken kezdődnek az XXI. Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A Hód-Mezőgazda Zrt. területén már lázasan folynak a munkálatok. Szerdán ott jártunk, és megörökítettük, hogyan zajlanak az utolsó simítások.

Több munkakör tölthető be szakképesítés nélkül

Az elektromos háztartási cikkek és háztartási kisgépek, a számítógépek és szoftverek, a számítógép-alkatrészek, valamint a telekommunikációs cikkek szakképesítés nélkül is árusíthatók, továbbá a kávézó, eszpresszó és büfé felszolgálóinak sem lesz szükségük szakképesítésre - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezete kedden jelent meg a kormány honlapján.

Hideget a meleggel – így lett híres a szentesi paprika – interjú

Ugyanolyan, mint a többi kertészet, és még a paprikája sem jobb, mint a többieké - állítja Bakó Dániel a Bakó Kertészeti Kft. ügyvezetője. A paprikatermesztéssel foglalkozó fiatal gazda mégis díjat kapott az Európai Parlamenben. A lényeg a termálvíz és a fenntarthatóság.

 

Kardot rántanak a makói múzeumban!- Hangbejátszással!

Interaktív napot tartanak a makói múzeumban az Íjak és Szálfegyverek kiállítás kapcsán április 26-án! Kézbe lehet venni a vitrinben tárolt fegyvereket, késeket, szálfegyvereket. Sőt, némelyik készítője is ott lesz.

Kupaszerda: ismét Tisza Volán – HFC rangadó!

A hétvégi bajnoki mérkőzésen elszenvedett 4-0-s vereség után április 23-án délután 17 órakor a kupában vághat vissza  a Hódmezővásárhelyi FC a Tisza Volánnak, hiszen úgy hozta a sors, hogy egymással küzd megyénk két patinás csapata. Érdekesség, hogy a megyei II. osztályban szereplő Kiskundorozsma és Mindszent is újra összecsap. A két gárda szombaton bajnokin találkozott, melyen a Mindszent nyert egy góllal. 

Adókedvezmény jár bizonyos betegségek esetén

A súlyosan fogyatékos személyeknek az összevont adóalap adójából levonható kedvezmény jár. Ennek mértéke az év első napján érvényes minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg havonta.