A Szentesi Rendőrkapitányságon 2013 évben 1112 bűncselekményt regisztráltak, ami közel 20 százalékkal alacsonyabb érték, mint az előző évi. Ez a bűncselekmény szám az elmúlt 5 év legalacsonyabb értéke – tudtuk meg Balogh Szabó Imrétől.

A Szentesi Rendőrkapitányság illetékességi területéhez nyolc település tartozik: Szentes, Szegvár, Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Nagytőke. A bűncselekmények közül kiemelkedik a lopások száma – mondta el vendégünk, aki hozzátette, a színesfémtől kezdve a pénztárcáig terjed az eltulajdonított tárgyak skálája. Jó hír azonban, hogy rablások tekintetében minden esetben elfogták az elkövetőt – hangzott el műsorunkban.

Tavaly egy büntetőeljárás indult emberölés kísérlete miatt, amely során 2013 január 1-jén egy lakóházba bántalmazott egy férfi olyan súlyosan egy másikat, hogy az, súlyos, életveszélyes állapotba került, és csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét.

Balogh Szabó Imre elmondta, ha visszagondol az elmúlt egy évre, akkor sikerült egy jelentős kábítószer termesztőt lekapcsolniuk, aki fóliában termesztette a vadkendert. Hozzátette, jövőbeni céljuk elsősorban a terjesztői hálózat feltérképezése és felszámolása.

A Szentesi Rendőrkapitányság nagy erőfeszítéseket tesz a prevencióra is, hiszen a felvilágosítást nem lehet elég korán kezdeni, legyen szó KRESZ oktatásról, vagy bűnmegelőzésről. A műsorban elhangzott, hogy a szentesi rendőrök nem csak az óvodában, de az általános iskolákban és a középiskolákban is jelen vannak.

Az elmúlt évben a kapitányság illetékességi területén romlott a közlekedési morál. A statisztikai számadatok alapján, közutakon 65 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, a 2012. évi 58 balesettel szemben, mely 11 %-kos növekedést mutat. Ezen belül 5-ről 6 esetre növekedett a halálos kimenetelű közlekedési balestek száma is.

A kapitányságon 100-an dolgoznak, akik a folyamatos 24 órás jelenléttel biztosítják a települések közrendjét, közbiztonságát. Ezzel is növelve az ott lakók biztonságérzetét. A jövőre nézve vendégünk kijelentette, a rendőrszakmai munka színvonalának megőrzése mellett céljuk a közterületi óraszám növelése, ezzel párhuzamosan a gyalogos járőrszolgálat fokozása is.

Nagy Ágnes