A kör vezetője szólt arról is, hogy a tavaly decemberben megjelent antológiát eddig Szegeden mutatták be, de fontosnak tartották, hogy Vásárhelyen is megismertessék a kötetet, hiszen a megyeszékhely mellett itt működik a legtöbb tagjuk.

Jagos István Róbert hozzátette: találkozásaik alkalmával lehetőség van arra, hogy megismerjék egymás műveit, és ezáltal ihletet is nyernek a közös gondolkodás eredményeként. A körnek tagjaik írók, költők, képzőművészek és zenészek is. A kötet szerzői között szerepel Vásárhelyről Arany-Tóth Katalin, Kapocsi Annamária, Haranghy Géza, Rummel József és Tompay Attila is, de a kör vezetőjének is több alkotását tartalmazza az antológia.

A kérdésre, hogy manapság milyen idők járnak a művészekre, Jagos István Róbert kijelentette: ez a művészek beállítottságától függ. Aki öt-tíz éve alkotott, az most is a művészeten keresztül fejezi ki magát.

A kötet Arany-Tóth Katalin verseivel kezdődik, aki elmondta, hogy mindez csak a névsornak köszönhető, de öröm számára, hogy az antológiát felütők az ő alkotásaival találkoznak először. Mint kifejtette, fontos számára a kör, és bár nem túl gyakran tud eljutni a szegedi összejövetelekre, ezek a találkozások fontosak, hiszen a világban elszóródva alkotók ezen alkalmakon felolvashatják saját gondolataikat és meghallgathatják az alkotótársak témáit is, amely megerősíti őket abban, hogy bár szétszóródva alkotnak, mégis van egy pont, ami összeköti őket.

Arnay