Az őszi árpa és a búza is érzékenyen reagált a télre. Az októberi – novemberi időszakban kell vetni ezeket, a növényeket – mondta el Sipos József. Tavaly a vénasszonyok nyara miatt különböző időben kerültek a magok a földbe, ez abból látható, hogy a korán elvetett gabona, megerősödve vágott már neki a 2014-es évnek – magyarázta a szakember.


Most azok jártak jól, akik vártak egy picit, így gabonájuk gyengébb állapotban volt tavaszkor, mert azokon a növényeken kórtani probléma nem alakult ki – fejtette ki a Bayer CropScience területi képviselője, aki hozzátette, a megerősödött árpánál és búzánál kedvezőek voltak a feltételek ahhoz, hogy a Drechslera tritici, valamint a Helminthosporium kórokozói megtelepedjenek a leveleken. A vízhiány, a kórokozók és a tápanyagproblémák miatt láthatunk sárga, elöregedett gabonát a földeken.

Mindezt megelőzhetjük, a megfelelő tápanyag ellátással – tanácsolta Sípos József, aki elmondta, ha jól érzi magát a növény, akkor erős és ellenálló lesz. A kórokozók ellen egy három hatóanyagú gombaölő szerrel, a Falcon Pro-val vehetjük fel a harcot – tanácsolta Sipos József, aki hozzátette, 0,75 liter/hektáros dózisával, a mostani fenológiai állapotában kezeljük le a növényt.

A másik nagy problémát a gyomok jelentik a gazdaságban, a tyúkhúr, a veronika félék, a galaj, az ebszékfű már fellelhető a gabonatáblákban. Ellenük a Bayer CropScience területi képviselője a Secator nevű készítményt ajánlja, amely 0,15 liter/hektáros dózisával keverhető műtrágyával, lombtrágyával és szárerősítővel is.

A Bayer CropScience egy innovatív cég, ami azt jelenti, hogy törekednek mindig valami újdonsággal kedvezni a gazdáknak. A Huszár Aktív gyomírtószer egy – és kétszikűeket is képes eltávolítani a gabonakultúrából – tudtuk meg Sipos Józseftől, aki hangsúlyozta, a mostani feológiai állapotban már nem lehet használni, de a szárba indulás előtt érdemes használni 1 liter/hektáros dózisával. Szintén újdonság a palettán a Cerone nevű szárerősítő, ami azt segíti elő, hogy a gabona ne nőjön meg magasra, hanem helyette a kalász és a gyökér kezd el intenzíven fejlődni.

Akinek bővebb információra lenne szüksége, keresse Sipos Józsefet a 06-20/ 519-27-45-ös telefonszámon, vagy a www.bayercropscience.hu oldalon.