„Hódmezővásárhely a művészet, a kultúra valamint a sport városa” – kezdte köszöntőjében Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, aki a kultúra terén kiemelte az Őszi Tárlatot. – Nagyon büszkék vagyunk, ugyanis ennél régebbi tárlat egész Európában nincs – folytatta a település első embere, aki hozzátette Vásárhelyen az elmúlt 15 évben valamennyi sportra alkalmas létesítményt felújítottak, valamint újakat építettek.

A következő időszak legnagyobb beruházásairól is beszélt. A sportuszoda új medencével bővül, hogy a 2016-os ifjúsági Európa-bajnokságot megfelelő körülmények között tudják lebonyolítani, valamint idén kezdik a vívó-, és ökölvívó centrum építését, továbbá az atlétika pálya átalakítását. A polgármester hozzátette még, hogy az országban egyedülállóan Vásárhelyen vezették be először – 2005-ben – a mindennapos testnevelést.

„Hódmezővásárhely sportszerető, sportot kedvelő és sportot támogató város” – jelentette ki Almási István, aki szerint a vásárhelyi gyermekeknek széles spektrumot tudnak biztosítani, mivel 53 sportegyesület működik a városban. Köztük természetesen többféle küzdősport is megjelenik.

Luis Salgado, az Európai Aikido Szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, hogy második alkalommal jár Magyarországon, de a vásárhelyi fogadtatástól nagyon meghatódott.

– Az aikidonak fontos szerepe van a sport területén, hiszen kifejezi, hogy egy sportolónak milyennek kellene lenni – hívta fel a figyelmet az elnök, aki hozzátette, az aikido az európai sportok között egyedülálló, ugyanis itt a fizikális tevékenység a testünkben és a szellemünkben is nagyon fontos.

Luis Salgado elismerően beszélt Almási István aikido (elméleti) tudásáról, majd mosolyogva megjegyezte, hogy akár Vásárhely polgármestere lehetne a szövetség következő elnöke.

A Polgármesteri Hivatalban megtartott megnyitó után a vásárhelyi Hotel Ginkgoban különböző előadásokat tartottak, valamint ezzel egy időben a szövetség közgyűlése is zajlott egy másik teremben. Délután a konferencia a Hódtói Sportcsarnokban gyakorlati edzésekkel folytatódik, majd este bankettel zárják a napot.

Korábbi írásunkat itt olvashatják.

A.S.