A Bánfalvy Stúdió előadásában A kaktusz virága című zenés komédiát tekinthette meg a közönség szombat este a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A történetben a nőcsábász fogorvos, Julian agglegény – akit Hujber Ferenc alakított – retteg a házasság gondolatától. Újdonsült barátnőjének, a szöszke Antonianak azt hazudja, hogy nős. Antonia elkeseredettségében öngyilkos akar lenni, ezért a férfi megígéri neki, hogy elválik, és elveszi feleségül. Azonban a lány a saját szemével szeretne meggyőződni arról, hogy a házasság véget ért. Juliannak ezért sürgősen keresnie kell egy álfeleséget, és a titkárnőjét, a mogorva, karrierista Stephaniet választja erre a szerepre.

A Stephaniet játszó Xantus Barbara színművész hírportálunknak elmondta, a zenés komédia során meglehetősen különös helyzetek alakulnak ki, ugyanis a fogorvos és az asszisztense elkezdik jobban is megismerni egymást, ami a vártnál nagyobb bonyodalmakat okoz. „Egy kis kaktuszt játszok, aki a darab végére nővé válik. Az ilyen felívelő szerep a musicalek világában elég ritkán fordul elő” – tette hozzá.

Megyeri József