A Lehet Más a Politika komolytalan, súlytalan és a demokráciából gúnyt űző kampányát, de egyben a párt szervezettségét és támogatottságát is kitűnően jellemzi a mai, hódmezővásárhelyi sajtótájékoztató, amelyen Schiffer András a párt társelnöke úgy állt a sajtó elé, hogy a körzetben általuk indított képviselőjelölt még csak el sem jött a kampányeseményre. Az LMP nevetséges és komolytalan. A Csongrád 04-es választókerületben a 67 éves humoristát, Nagy-Bandó Andrást indították, ezzel is határozottan és jól érthetően azt üzenve a körzet választóinak: nem kell komolyan venni egyetlen szavukat sem, az egész, amit csinálnak egy nagy vicc.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete szerint azonban nem nevetséges, hanem egyenesen felháborító, ahogyan az LMP gúnyt űz a hódmezővásárhelyi választópolgárokból, hiszen úgy kérik a választók bizalmát, hogy jelöltjük, Nagy-Bandó András a kampány során egyetlen egyszer sem méltatta a vásárhelyieket arra, hogy találkozzon velük, vagy egyáltalán a városba, a térségbe utazzon.

 

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Csongrád 04 Választókerületi Szervezete