Bottal járj, tovább élsz!

Az izmok 90 százalékát átmozgatja, mégsem megterhelő. Csupán kényelmes ruha és cipő, valamint két bot szükséges hozzá. Melyik ez a sport? A Rádió 7 hétfő esti Épkézláb című műsorában Kis Kata Oskovics Katalin Nordic Walking edzővel és Hofecker Józsefnéval, a Zöldlépés Egyesület tagjával beszélgetett.

Testünk építőköveit kóstolhatták

A tej, a joghurt, a sajt és a tejföl sem hiányzott a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban tartott hétfői előadáson. A délutánon a gyerekek a fehérjeforrásokkal ismerkedtek. 

Szegeden a Decathlon Kosárlabda Kupa

Szegeden rendezik meg a Decathlon Országos Középiskolás B33 Kosárlabda Kupa megyei selejtezőjét március 20-án. A megmérettetésre összesen 9 csapat nevezett.

Új mentőautó érkezett Csongrádra – Fotókkal!

Új  mentőautót adtak át hétfőn délelőtt Csongrádon, ahol dr. Zentay Attila orvos igazgató, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet igazgatója a következőket nyilatkozta.
 

A Sófi-alapítvány 11 éve támogatja a szegedi tehetséges biológusokat

Ebben az évben március 20-án, csütörtökön rendezi meg 11. tudományos konferenciáját biológushallgatók számára az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának II. emeleti klubtermében. Az eredményhirdetésre és a díjak ünnepélyes átadására 12:30-kor kerül sor. Az eltelt 11 év alatt számos kiváló biológushallgató érte el itt első komolyabb sikerét - többük mára elismert fiatal kutató.

Véget ért a közönségszavazás: kecskeméti, szegedi és debreceni orvosok a dobogón!

Vasárnap éjjel lezárult az idén hetedik alkalommal meghirdetett Astellas-díj – Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása: a voksolás bő két hete alatt a nagyközönség összesen 13.670 érvényes szavazatot adott le a döntőbe jutott 112 jelöltre. 

A Príma díj mellé kerül a kitüntetés – Hangbejátszással!

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán Magyar Arany Érdemkeresztet adott át  Vágó János, művésztanár, karmester, kürtművész, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója részére, akit az elismerésről kérdeztünk.

Mondd ki szépen angolul! – Eredményekkel!

Idén 17. alkalommal került megrendezésre a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában a "Mondd ki szépen!" angol nyelvű szépkiejtési verseny. Az eredményekért kattintson tovább!

Égető Gyula: Nem gyártjuk, hanem közvetítjük a híreket!

Miért a Rádió 7 szól a 96.8-on Makón? Milyen a hazai rádiózás helyzete? Hogyan működik a Rádió 7? Egyáltalán mennyire van könnyű, vagy nehéz helyzetben egy regionális kereskedelmi rádió? Hétfő délelőtti Napraforgó című műsorunk vendége Égető Gyula a Rádió 7 és a promenad.hu cég- és szerkesztőségvezető tulajdonosa volt. A beszélgetés apropóját az adta, hogy Dr. Csada László díjat kapott a Rádió 7!

 

Még nagyobb odafigyelésre kötelez a díj – Hangbejátszással!

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán Magyar Ezüst Érdemkeresztet adott át  Bálint Gabriella, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ főigazgatója részére, akit az elismerésről kérdeztünk.

Itt az Ab döntése devizahitel-szerződésekről

Törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni - mondta ki devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésében az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn.

Új Ptk., új világ – összeszedték, mi változott

Március 15-től hatályos az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) A változás számos területet és ügyet érint az ügyvezetők felelősségétől a szerződéseken át a társasági szerződésig. Összeszedték a legfontosabb, cégeket érintő újdonságokat!

Őrzi veretlenségét a Mindszent, a Deszk nyerte a rangadót

Két rangadót is játszottak március 16-án a labdarúgó megyei II. osztályban. Az listavezető Mindszent Tiszaszigeten gyűjtötte be a három pontot és őrzi veretlenségét, míg a 2.-3. helyen állók csatájából a Deszk jött ki jobban és tartotta otthon az értékes pontokat. 

Azért a szél az úr! Riasztás a megyében!

Csongrád és Békés megyében is riasztás van érvényben. Még lehetnek 65-75 kilométer/órás széllökések, de már nem fúj olyan erősen, mint szombaton vagy vasárnap. A szeles idő miatt ingerlékenyek lehetünk.

Nyertek az éllovasok

A Tisza Volán, a Makó, a HFC és az FK Szeged is ötöt rúgott a labdarúgó megyei I. osztály 18. fordulójában. Az élmezőny összes csapata nyert.