Zsúfolásig telt a sportcsarnok vasárnap délelőtt 11 órára Makón. Szülők, rokonok, barátok és szomszédok gyűltek össze, hogy szemügyre vegyék, ki milyen formában teljesít a hazai rendezésű versenyen.

8 makói egység szállt harcba a hét utolsó napján – valamint a legkisebbek versenyen kívül adtak számot tudásukról és az ő fellépésüket is hatalmas siker övezte -, de érkeztek csapatok Debrecenből, Nyíregyházáról, Miskolcról, Kiskunhalasról és Kondorosról is. Összesen 115 formáció vett részt a megmérettetésen.

A rendezvényt a Makó Budo Klub elnöke, Márton Imre nyitotta meg, aki sok szerencsét kívánt a versenyzőknek és örömét fejezte ki azt illetően, hogy saját szervezésben sikerült Makón megrendezniük a Diákolimpia Kelet-Magyarországi Elődöntőjét. A megnyitó után pedig elkezdődtek a bemutatók, a lelátón pedig felhangzott a „Hajrá csajok!”. A csajok pedig nem okoztak csalódást, kiváló produkciókat láthatott a közönség, a zsűrinek pedig igen nehéz dolga volt a pontozást illetően.

A makói egységeken kívül hódmezővásárhelyi lány is indult, Sipos Dalma, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákja. A rendezvény színvonalát értékes nyereményekkel kecsegtető tombola is emelte.

– Az egyesület segítségével szerveztük meg az elődöntőt, hogy ne kelljen sokat utaznia a fiataloknak, ezzel együtt pedig a szülőkön is szerettünk volna segíteni, de fontos volt az is, hogy megmutassuk a városoknak mire képesek a lányok, hogy milyen munka folyik a klubnál – mondta el hírportálunknak Pósa Mónika, a Makó Budo Klub Aerobic Szakosztályának edzője, vezetője.

Az eredményhirdetést és díjkiosztót követően az edző elégedetten beszélt az elért eredményekről:

– Mindenki kitett magáért és bizonyították, hogy érdemes volt és érdemes Makóra hozni a versenyeket. Megakarták mutatni a szülőknek, a rokonoknak és a barátoknak és ez pluszban is doppingolhatta őket.

A makói versenyzők sikeresen bejutottak a Diákolimpia döntőjébe így a jövőben az erre való felkészülést kezdik meg.

Szeri